Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős uniós biztos előadásában elmondta, miközben létezik egy egységes piac az Európai Unióban, egyes fontos részterületeken nemzeti vagy regionális piacra való töredezettség figyelhető meg, amelynek eredményeként az unió nem tudott jó ütemben átállni a digitális gazdaságra. Közölte, a helyzet megoldására az unió két stratégiát dolgozott ki: a digitális egységes piac stratégiája magában foglalja a fogyasztóvédelmi előírások, az online kereskedelem és a szerzői jogok harmonizációját, modernizációját. Az európai készségstratégia az új kor igényeinek eleget tevő azon alapvető kompetenciák azonosítását támogatja, amelyek meghatározzák a jövő oktatás- és munkaerő-politikáját.
*
A Digitális munkaerőpiac 2017 elnevezésű szakmai konferencián szervezett kerekasztal beszélgetésen Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint a digitális tudást az oktatás valamennyi szintjére be kell vezetni. Mindazonáltal az elnök rámutatott arra a kihívásra is, hogy a jelenlegi becslések szerint tíz éven belül a szakmák 40 százaléka teljesen átalakul, amely bizonytalanná teszi azt, hogy egyáltalán tudják-e majd hasznosítani az általános iskolában jelenleg tanult ismereteket a diákok.