Apaságról szóló filmeket mutat be a Francia Intézet

2017. április 04. 23:49

Mindent apámról címmel az apaságról szóló francia filmeket mutat be a Budapesti Francia Intézet csütörtökön induló vetítéssorozata.

2017. április 04. 23:49

A filmes ciklus az Apánk című, izraeli-francia bűnügyi drámával indul, és május 30-án a La belle vie című, Jean Denizot-filmmel zárul – közölte kedden a Francia Intézet. A tizenkét francia filmet felvonultató ciklussal a szervezők azt szeretnék megvizsgálni, hogy milyen változáson ment át az apaszerep a filmművészetben és az életben.

„Egy tucatnyi apafigurát mutatunk be a tekintélyelvű vagy elzárkózó apától a lányos apán át a hétköznapi apáig. A filmvetítés-sorozatainknál megszokott módon ügyeltünk a műfaji változatosságra: így nemcsak drámák, hanem vígjátékok, dokumentumfilm, animációs film és rövidfilmek is kerültek a válogatásba” – áll a közleményben.

A szervezők kiemelték, hogy A magas ősz férfi társat keres című francia-belga-német vígjátékot premier előtt mutathatják be, de felhívták a figyelmet a Derült égből apu (Vertigo Média) című, Omar Sy főszereplésével készült filmre is.

A filmeket eredeti nyelven, angol vagy magyar felirattal vetítik a Francia Intézet mozitermében; a Derült égből apu és A magas ősz férfi társat keres című filmek kivételével a vetítések ingyenesek.

A sorozat részletes programja itt található.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!