A vízi útvonalakat a Magyar Kajak-Kenu Szövetség segítségével alakították ki, és Kammerer Zoltán, háromszoros olimpiai bajnok kajakos mutatta be: a Dunán (egy 110 és egy 80-100 km-es) és a Tiszán (egy 141 és egy 106 km-es) egyaránt két-két vándortúrát indítanak.
Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke hangsúlyozta, könnyen és jól össze tudták hangolni a gyalogos és a vízi vándortáborokat, nekik mindössze annyi a feladatuk, hogy erre az időszakra életre szóló élményt adjanak a gyerekeknek. A szervezet első embere megjegyezte, egy kis meglepetéssel is szolgálnak a fiataloknak, ugyanis elkészült az az applikáció, amellyel meg lehet tervezni a túrát, s akár a várható időjárásról, a vízállásról vagy a közeli turisztikai látványosságokról is be tudnak szerezni különböző információkat.
Mocsai Lajos, a TE rektora elmondta, első körben a gyalogos, illetve a vízi vándortáborokra is 500-500 pedagógust készítenek fel, akiknek az elméleti képzése az egyetemen zajlik, majd a szakszövetségek (az erdészeti és a kajak-kenu) segítségével tesznek szert a gyakorlati tudásra. Megjegyezte, a vándortáborok több szempontból is rendkívüliek, hiszen a gyerekek földrajzi, történelmi és kulturális szempontból is megismerik az országot, másrészt pedig komoly fizikai igénybevételnek teszik ki magukat.