Bár a tanácskozás gyakorlatilag már múlt csütörtök óta tart, az ünnepélyes megnyitót most rendezték. Guterres mellett az ENSZ nőügyi szervezetének (UNWOMEN) igazgatója, a dél-afrikai Phumzile Mlambo Ngcuka is beszédet mondott a két hétig tartó – évente megrendezett – ülésszakot hivatalosan elindító rendezvényen.
A tanácskozáson a magyar kormány képviseletében részt vesz Pacsay-Tomassich Orsolya, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára. Az ülésszak mellett számos kísérőrendezvényt tartanak, s ezek közül a hétfői miniszteri szintű kerekasztal-beszélgetésen beszédet mondott Pacsay-Tomassich Orsolya is. A helyettes államtitkár a nők gazdasági helyzetének megerősítését szolgáló hatékony politika módszereiről, esélyeiről szólt. Hétfőn Pacsay-Tomassich Orsolya részt vett a nők és a munka jövőjével foglalkozó, szintén miniszteri szintű eszmecserén is.