A kutatók arra is kíváncsiak voltak, vajon a gyerekek evés közben néznek-e televíziót. Hiszen a többlet kalóriabevitel ilyen esetekben adódhat abból is, hogy a gyerek nem figyel oda az evésre, illetve teste jelzéseire étkezés közben. Mint kiderült, nem feltétlenül ez áll a háttérben, hiszen a válaszadók 60 százaléka mondta azt, hogy sosem, vagy nagyon ritkán kapcsolják be a tévét evészetek idején. 100-ból csak hárman törik meg a csendet minden egyes alkalommal a távkapcsoló megnyomásával. Arra is rákérdeztek, vajon a szülő erőltet-e még pár falatot porontyába, ha ő úgy ítéli meg, hogy a gyerek nem evett eleget. A válaszokból az derül ki, hogy a túltápláltság erre a hozzáállásra sem fogható, hiszen 52 százalék sosem, vagy nagyon ritkán jár el így. Csak a résztvevők közül minden tizedik teszi ezt folyamatosan.
A kutatás egyik készítője, Rachel Tabak azt mondta, a súly alulbecsülésének ilyen nagy aránya valószínűleg abból adódik, hogy nagyon homogén volt a minta. Abban az esetben, ha a ducikon kívül nagy számban lettek volna átlagos testalkatúak is a kikérdezettek között, vélhetően már másként alakulnak az arányok. „Az is némi aggodalomra adhat okot, hogy a kutatás szerint akiknek súlyproblémáik vannak, kevéssé figyel erre föl saját maga, majd pedig gyermeke esetében, ami előrevetíti, hogy a következő generációknál is hasonló problémák merülhetnek fel” – zárja sorait a Család.hu.