Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



Madács Anita gyógyterapeuta szerint egy korai prevenciós felméréssel sok olyan iskolaéretlennek tűnő gyereken lehetne hatékonyabban segíteni, akiről az általános iskolában derül ki, hogy lassabban fejlődik.
A gyógyterapeuta az M1 aktuális csatorna szombati műsorában elmondta, alapítványuk olyan vizsgálati és terápiás módszert fejlesztett ki a világon egyedüliként, amely ezeken a gyerekeken tud segíteni. Kifejtette: beszédproblémákkal, megkésett mozgásfejlődéssel, autizmussal, hiperaktivitással küzdő gyerekeken tudnak segíteni 3 hónapos és 12 éves kor között. A terápia lényege, hogy a háttérben lévő okokat tárja fel és kezeli. A leggyakoribb ok az idegrendszeri éretlenség – tette hozzá. A módszert Magyarországon fejlesztették ki, és most a világ minden tájáról érkeznek szakemberek a BHRG módszer elsajátítására – mondta a szakember.
(MTI)

