Az előzetes adatok szerint 2016 januárja és decembere között 93 100 gyermek született Magyarországon, 1410-zel (1,5 százalékkal) több, mint 2015-ben. A születésszám az első félévben két hónapban, a másodikban azonban mindegyikben felülmúlta az egy évvel korábbit. A legjelentősebb, átlagosan 5,5 százalékos csökkenést április-májusban regisztrálták, a legnagyobb, 8,3 százalékos emelkedés októberben volt.
Tavaly 126.900-an haltak meg, ami 4.797-tel (3,6 százalékkal) kevesebb, mint 2015-ben. Az év hat hónapjában többen, hatban lényegesen kevesebben vesztették életüket, mint az előző év azonos időszakában. A szökőnaphatást figyelembe véve január-áprilisban jelentős, átlagosan 13 százalékos, július-augusztusban 6,2 százalékos mérséklődés történt. Az év utolsó négy hónapjában az elhunytak száma átlagosan 6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül decemberben jelentősen, 11 százalékkal többen vesztették életüket.