A Baptista Integrációs Központ Budafoki úti intézményében 195 rászorult lakik, kifejezetten az elmúlt időszak lehűlése miatt további négyen érkeztek az utcáról, őket a közösségi helyiségben fektették le. Az említetteken kívül Soroksáron két intézményt, Pesterzsébeten egy kiléptető szállót üzemeltet. A szociális munkások arra hívják fel a figyelmet, hogy szükség lenne még pokrócokra, kabátokra, hálózsákokra, téli cipőkre, zoknikra, kesztyűkre, nadrágokra, takarókra és pulóverekre, de tartós élelmiszerre is. Az adományokat a nap 24 órájában várják a X. kerület Bánya utca 1. szám alatt.
A Baptista Szeretetszolgálatot a felajánlások ügyében a 06-1-260-9855-ös telefonszámon érdemes hívni, továbbá szükség lenne üresen álló, hasznosítható ingatlanokra is. A segélyszervezet önkéntesek jelentkezését is szívesen fogadja.
A Baptista Szeretetszolgálat krízisautója hétfőtől péntekig napi 10 órában járja az utcákat, a segítők a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatával együttműködve 8-tól 18 óráig dolgoznak. Nagyon fontos, hogy mindazok, akik olyan fedél nélkül élőt látnak, akinek segítségre van szüksége, hívják a 06-1-338-4186-os telefonszámot.