Magyar Péter foghatja a fejét: ezért nem tudott növekedni a Tisza Párt népszerűsége

A szakértők szerint olyasmit igyekeztek vitorlájukba fogni, amiből nagyon nem jött össze a politikai haszonszerzés.

Megalakult a családi életre és kapcsolati kultúrára nevelés kerekasztala, amelynek létrehozásával az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a szakmai, tudományos, egyházi és civil szereplők közös munkájához kíván fórumot biztosítani.
Az Emmi szerdai közleményében azt írta, a résztvevőik célja, hogy a gyerekek és a fiatalok minél jobban elsajátíthassák a harmonikus családi élethez és kapcsolati kultúrához szükséges készségeket. Ennek érdekében mintegy ezer pedagógus juthat szakszerű, aktuális és a gyakorlatban is jól alkalmazható ismeretekhez, a képzési anyag pedig kötelező vagy választható tantárgyként a pedagógusképző egyetemi és főiskolai karok tantervének is részét képezhet.
Emlékeztettek arra, hogy a családi életre és kapcsolati készségre fejlesztés 2013 óta a Nemzeti alaptantervben is önálló műveltségi területként szerepel. A társadalom szélesebb rétegeinek tájékoztatása és a szülők direkt elérése érdekében a résztvevők az eddigi jó gyakorlatok összegyűjtését és bemutatását is kezdeményezték – olvasható a közleményben.

(MTI)