Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Életszerűbb lett a közétkeztetési rendelet új változata – mondta a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Erdélyi-Sipos Aliz azt mondta, a tapasztalatok szerint a legnehezebben elfogadható szabály a két évvel ezelőtt bevezetett rendeletben a felhasznált só mennyiségének csökkentése volt, hiszen az eredeti rendeletben átmenet nélkül kellett a bölcsődékben és óvodákban kínált ételek sómennyiségét csökkenteni; az új változat ezen enyhít egy keveset.
Hangsúlyozta, a megváltoztatott rendelet után életszerűbb, azonban a helyes táplálkozási kritériumoknak továbbra is megfelelő jogszabály született. A szakember szerint azonban nem elég csak a közétkeztetést megreformálni, az otthon készített ételeknél is törekedni kellene a helyes táplálkozásra, amihez praktikus segítséget nyújt a szövetség honlapján az Okostányér elnevezésű felület.

(MTI)