Dr. Beneda Attila, az Emmi család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy az októberi családkonferencián még abszolút frissen megválasztott feladatkörében volt jelen, azóta viszont számos családszervezet képviselőjét és tevékenységét személyesen is megismerte, akiket most már jó ismerősként üdvözölt és továbbra is nagy örömmel támogatja aktivitásukat, szorgalmazza együttműködésüket. Megemlítette a tavaly év végi, civil szervezetek számára nyújtott jelentős állami támogatást, majd kitért a 2017. május 24-28 között zajló nagyszabású nemzetközi konferenciasorozat programjára. Budapest lesz májusban pár napig a „családok fővárosa”: sor kerül a Családok Világkongresszusára, amely egy nagyszabású, több ezer főt megmozgató rendezvény, az „Egy közülünk” elnevezésű, kb. ezer-ezerötszáz fős eseményre, amelyet egy nemzetközi életvédő civil szervezet rendez, valamint a II. Budapest Demográfiai Fórumra, a tavalyi első esemény sikerére való tekintettel. Továbbá, mivel május egyébként is a családok hónapja, a programsorozat záróeseményeként egy kültéri megmozdulás terveznek, egy közös és nyilvános sétát a családokért, amire szeretettel várnak minden családszervezetet, önkéntest és érdeklődőt.
Mindkét helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a családok védelme kiemelt helyen szerepel a kormány munkájában és a NOE kiemelten fontos partnere a kormánynak minden olyan kérdésben, ami a családok életét befolyásolja.
*