„Nem lennék meglepődve, ha Tarr Zoltán újra szobafogságba kerülne” – durván kiosztották a Tisza Párt alelnökét

Menczer Tamás a Fidesz kommunikációs igazgatója a nyíregyházi Háborúellenes Gyűlés előtt több baloldali hírportálnak válaszolt.

Szám Katinak a Képmás magazinban megjelent, az Új Európa Alapítvány „Média a Tehetségekért Díj” című felhívására benyújtott „A zongora hercege: Boros Misi” c. pályaműve Nyomtatott sajtó kategóriában 1. helyezést ért el. Az elismerést kedd este adták át a Müpa Tükörtermében.
„A cikk nemcsak azért kedves számomra, mert megismerhettem a kis művészt és az őt körülölelő családot, hanem azért is, mert ez a munka szép példája annak, hogy a szöveg mellett mennyire fontos a jó fotó is. Mert kevés kitalálni, hogy kit és mikor kellene lencsevégre kapni, jó kollégák is kellenek hozzá. Köszönöm Emmer Lászlónak, hogy megmutatta Misiben a kis herceget és a játékos gyereket, Páczai Tamásnak, hogy nemcsak szép werkfotókat készített, hanem Misi bátyját is megfotózta »hátsó címlapnak« és Duba Máténak, hogy elkapta a reptér és próba közötti pillanatokat. És persze hálás vagyok a Képmás olvasóinak is, hogy hónapról hónapra újabb ötletekre, cikkekre inspirálnak.” – mondja a cikkről a Képmás főszerkesztője, Szám Kati.

Boros Misi, kép: Emmer László