Az Arizona Republic című konzervatív lap is arról cikkezett, hogy az elektorok jogilag nem kötelesek a győztesre voksolni, annak ellenére, hogy fogadalmuk a párt jelöltje melletti szavazásra kötelezi őket. Az elektorok egy része arról számolt be a lapnak és a Fox televíziónak, hogy e-mailek és telefonhívások ezreivel zaklatják és fogadalmuk megszegésére buzdítják őket. Robert Graham, az egyik elektor, aki egyúttal a Republikánus Párt arizonai elnöke is, arról számolt be, hogy „totális zaklatásnak van kitéve”. Majd hozzátette: ez már egy hete így megy. Graham szerint ráadásul a hívások zöme Arizonán kívülről érkezik.
Hasonlóról beszélt a lapnak egy másik elektor, Bruce Ash, aki szerint a zaklatók többsége nem arizonai. Ash nyílt politikai ügyködésről beszélt, és hangsúlyozta, hogy sok telefonhívás gyűlölködő. „Elmondanak mindennek, démonizálnak engem, homofóbnak, izolacionistának, vakbuzgónak, antiszemitának neveznek, ami különösen érdekes, merthogy zsidó vagyok” – számolt be az Arizona Republic munkatársának. Sharon Geise elektor pedig így fogalmazott: „Hillary nagyszerű kampánya folytatódik”.
(MTI)