„Szivárgó, mérges gázként törhet fel a bántalmazottban a borzalmas élmény”

(...)

„Családháló: Vajon aki gyerekbántalmazásra adja a fejét annak gyermekkorában valami törés volt az életében?

Bogár Zsuzsa: Sok tényező állhat amögött, hogy valakiből bántalmazó felnőtt lesz. Kevésbé a konkrét múltbéli traumákra gondolok, inkább maga a minta a meghatározó, amit a szülőtől látott gyermekkorában. Ha ez volt a bevált konfliktuskezelési stratégia vagy akár az indulatkezelés eszköze, akkor ő sem tud máshoz nyúlni felnőttként. A gyermekkori traumák, törések természetesen szintén szerepet játszhatnak, ha meghatározzák az ember személyiségfejlődésének alakulását. A szülőkkel való rossz kapcsolat, a kötődés kialakulásának hiánya, a gyermekkorban oly fontos alapvető biztonságérzet hiánya vezethet éretlen, szorongó, alacsony önértékelésű felnőtthöz, ami komoly rizikófaktora lehet a bántalmazásnak.

Ezen kívül még akár társadalmi, gazdasági tényezők is hozzájárulhatnak a bántalmazáshoz (anyagi problémák, a családok stabilitásának gyengülése, elszigetelt családok stb.)

CSH: Velünk született természet is lehet?

BZS: A természet is fontos szerepet játszik, de itt főleg az indulatok kezelésén van a hangsúly. Születhet valaki impulzívabb temperamentummal, ha gyermekkorában, a családjában, ami biztonságos közeget jelent számára, megtanulhatja, hogy a feszültség levezetésének léteznek elfogadott formái, ha pozitív mintákat kap a szüleitől arra vonatkozóan, hogy az indulatainkkal mit tudunk kezdeni anélkül, hogy rombolnánk a környezetünket, akkor nem lesz belőle bántalmazó felnőtt.

CSH: A bántalmazott gyermek túl tudja ezen tenni magát? Szülőként, barátként segíthetünk vagy ez egy örök trauma marad?

BZS: Nagyon sokat számít a környezet szerepe, hogy felismerik-e a helyzetet, ami sokszor természetesen rejtve marad, hisz a gyermek nem tesz segélykiáltásokat. Ha van olyan érzékeny felnőtt a környezetében, aki észreveszi a bántalmazást (tanár, szomszéd) az ő szerepe nem merül ki abban, hogy jelzi ezt a megfelelő helyeken. Úgy tud segíteni a gyermeken, ha pozitív odafordulással, megerősítéssel, élményeket, mintákat ad a gyermeknek. Sokszor felnőttként meghatározóak lehetnek ezek a gyermekkori élmények, afféle védőfaktorként működhetnek a bántalmazó család mellett. A felnőttkori terápiás munka is nagyban múlik ezen, hogy vissza lehet-e nyúlni olyan gyermekkori élményekhez, amik erőforrásként szolgálhatnak, amikből töltekezni lehet.

Sok bántalmazott, felnőttként azt a stratégiát választja, hogy megpróbálja »elfelejteni«, eltemetni magában ezeket az élményeket. Ettől azonban ott maradhat, és mint egy szivárgó mérges gáz törhet a felszínre különféle pszichés problémák vagy akár testi betegségek formájában. Nem ez a jó megoldás! Szembe kell nézni a múlttal, akár azzal is, hogy a szülei okozzák rengeteg jelenlegi problémáját is. Fontos, hogy megélhesse a dühöt, a haragot, és ezeket ki is mondhassa.”

(...)