A közlemény kiemeli, hogy a kormány szigorította a gyermekvédelmi rendszert, így 2014 óta a gyermekvédelmi gyámok olyan független szakemberek, akik azonnal intézkedhetnek a gyermekek érdekeit figyelembe véve, emellett a kormányhivatalok évente rendszeresen kötelezően ellenőrzik a gyermekvédelmi ellátórendszer működését.
Ezen túl a kormány szigorította a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények büntetését a 2013-ban életbe lépett új büntető törvénykönyvben, ennek értelmében az ilyen bűncselekmények nem évülnek el.
A gyermekek érdekét szolgálja az a kormányzati törekvés is, hogy a gyerekeket ne tömeges, állami intézményekben helyezzék el, hanem minél nagyobb arányban nevelőszülőhöz, illetve családiasabb körülmények közé kerüljenek, így év végére a 12 év alatti gyerekek több mint 90 százaléka nevelőszülőkhöz kerül és 2019-re befejeződik az intézmények megújítása és kiváltása.