Abigél program: segítség a bántalmazott nőknek

2016. október 19. 15:14

Az Abigél elnevezésű, októberben induló program lényege, hogy a jogi és életviteli tanácsok mellett önkéntesek bevonásával személyre szabott támogatást, közösségi élményeket nyújtsanak a fizikai és lelki sérüléseket elszenvedett nőknek – tájékoztatott a Magyar Vöröskereszt.

2016. október 19. 15:14

A vöröskereszt több mint tíz éve működtet krízisközpontot a bántalmazott nők befogadására. Ez azonban csak a krízishelyzet elhárításáig, nyolc hétig vehető igénybe, hiszen célja az, hogy a konkrét veszélyhelyzetből menekülőknek védelmet nyújtson.

A most induló, két évre tervezett, dán mintára épülő program viszont már az utógondozásra koncentrál, a közvetlen krízis elhárítása utáni testi és főként lelki felépülésre. Az Európai Unió támogatásával megvalósuló Abigél programban húszan vehetnek részt. A szervezet mindegyikük mellé egy segítő önkéntest állít, aki a praktikus segítségnyújtás mellett a lelki traumák feldolgozásában is szerepet vállal.

Az anonimitást garantáló programba olyan nők jelentkezését várják, akik korábban vagy akár jelenleg is bántalmazó kapcsolatban élnek. A program a felépüléshez szeretne segítséget adni, lehetővé téve, hogy kölcsönös szimpátia alapján egymásra találjon mentor és pártfogoltja, akik között a két év alatt feltehetően szoros és támogató kapcsolat alakul ki. Gyakran közösen vesznek részt a többiekkel különböző szabadidős programokon, hogy kikapcsolódhassanak, feldolgozhassák és elfelejthessék problémáikat, megerősödhessenek, valamint elhiggyék, hogy ők is szerethetők – fűzték hozzá. Ezért létrehoznak egy weboldalt, amelyen a témával kapcsolatos történeteket lehet majd olvasni, kerekasztal-beszélgetésekkel hívják fel a figyelmet a téma fontosságára és online petíciót is terveznek indítani, hogy minél többen fejezhessék ki tiltakozásukat az erőszak ellen.

A konkrét segítségnyújtáson kívül cél a társadalom érzékenyítése a bántalmazás elfogadhatatlansága melletti kiállás erősítése is.

Az Európai Unióban minden harmadik nőt ért már fizikai bántalmazás. Az Abigélhez hasonló projektekbe bevont országok (Románia, Bulgária, Dánia) mindegyikében magas az aránya azoknak a nőknek, akik ellen fizikai vagy szexuális erőszakot követtek el. Magyarországon ez a szám 21 százalékra tehető az EU alapjogi ügynökségének a nők elleni erőszakról szóló felmérése szerint – olvasható a Vöröskereszt közleményében.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Erzsi68
2016. október 26. 11:11
Tisztelt Szerkesztőség! Bár én nem vagyok bántalmazott nő, de az unokám bántalmazott kisfiú. Danika így hívják az unokámat, 4,5 éves volt mikor legelőször kiderült, hogy az "apa" szexuálisan és fizikálisan is bántalmazza. Mindent úgy tettünk ahogy kell, feljelentést tettünk a rendőrségen, most 3-szor ami most folyik. De közben a lányomék elváltak, első fokon a lányom kapta meg Danika felügyeleti jogát, az "apa" ebbe nem törődött bele így másodfokra vitte az ügyet. Ez alatt derült ki, hogy a gyereket bántalmazza. Hiába volt látlelet hiába mondta el Danika mit tesz vele az "apa" senki nem hitt neki. A lányomat meg gyanúsították azzal, hogy hazudik, mert ez miért akkor derül ki mikor folyik a másodfok. Csak azt felejtette el mindenki, hogy 2010 óta volt jelzés a gyermekvédelmi rendszerbe ahol nem sok segítséget kapott Danika de ez elmondható a mai napig is. Ma már 8 éves másodikos tanuló és az "apa"-nál helyzete el a másodfokú bíróság annak ellenére, hogy tudtak a bántalmazásról. Danika 2,5 éve van a bántalmazóval a 4 fal között. Ez alatt több hang-kép felvétel és látlelet szakértői vélemény született de ezt a bíróság nem fogadta el, sem a rendőrség azzal együtt, hogy az "apát" a rendőrség 208§ 1. gyermekveszélyeztetéssel meggyanúsította és mégis lezárta az ügyet, hogy nincs ügy. A gyermek számára nincs segítség nincs. A mai napig nem emelték ki a bántalmazótól a gyereket. Kérem ha tudnak segíteni tegyék meg. Ezt a felvételt a TV2 Tények adásában volt október 4-én este. Ezt kérem nézzék meg. Mert ezek a felvételek nem hazudnak :( https://www.youtube.com/watch?v=8vag1lkoNQU&feature=share Köszönettel Keszthelyi Dezsőné Elérhetőségem : 0670 5118843 [email protected]
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!