Lassabban ugyan, de továbbra is fogy a magyar

2016. szeptember 23. 10:55

Kevesebben születtek, viszont kevesebben is haltak meg idén az első hét hónapban, mint az előző év azonos időszakában. Mérséklődött a népesség természetes fogyása – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

2016. szeptember 23. 10:55

Januártól júliusig 51.882 gyermek született, ami 1,4 százalékos visszaesést jelent. A halálozások száma ugyanakkor 9,7 százalékkal csökkent, 72.477 volt.

A természetes fogyás idén 20.595 volt, 7.001-gyel kisebb az egy évvel korábbinál.

Februárban és márciusban többen, a másik öt hónapban kevesebben születtek, mint tavaly. Április-májusban jelentősen, átlagosan 5,7 százalékkal, míg júliusban alig csökkent a születések száma 2015-höz képest.

Ami a halálozásokat illeti, a májusi és júniusi elenyésző emelkedést leszámítva a többi hónapban számottevően kevesebben vesztették életüket, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb mérséklődés január-márciusban következett be, ekkor az elhunytak száma átlagosan 15 százalékkal csökkent. Hasonlóan jelentős volt a júliusi 14 százalékos visszaesés.

Mivel a születések számának visszaesése kisebb mértékű volt, mint a halálozásoké, a természetes fogyás mérséklődött: 25 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest.

Az év során folytatódott a házasságkötések számának „hosszabb időszak óta tartó, figyelemre méltó emelkedése”. Az idén januártól júliusig anyakönyvezett frigyek száma (28.714) 17 százalékkal meghaladta a tavalyit.

Ezer lakosra 9,1 élve születés és 12,7 halálozás jutott 2016-ban. Előbbi 0,1, utóbbi 1,3 ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 1,2 ezrelékponttal 3,6 ezrelékre csökkent.

Ezer élve születésre 4,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,1 ezrelékpontos mérséklődés a tavaly január-júliusihoz képest – olvasható a közleményben.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2016. december 08. 10:17
A Matolcsi bebéik reményeink szerint kompenzálják a magyarok népességfogyását. Ne feledjük az elsők már csaknem három évesek. A Balog tenyészet viszont túl is szárnyalja minden elképzelésünket. Vannak olyan hibridek, akik már 4 hónapra szülnek. Szebb Jövőt!
3M..
2016. október 21. 01:07
"Jó lenne tudni a korösszetételt és a reprodukciós rátát." Én a bőrszínűkre lennék kíváncsi. Attól tartok hogy a Balog által kitenyésztett hibridek szülik szét Magyarországot. Szebb Jövőt!
Ultra2015
2016. szeptember 25. 07:38
Szép! Minden jót nektek!
Fer70
2016. szeptember 25. 07:38
Én igyekszem. Májusra várjuk a harmadikat ;-)!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!