A Berkeley Egyetem kutatói egy (vagy akár több) lépéssel közelebb jutottak a Szent Grálhoz. A „neural dust”, azaz nagyjából az idegi porszem névvel illethető apró szenzor piezoelektromos kristályt tartalmaz, de nem (csak) ez benne a különleges, hanem az is, ahogy sikerült a távirányítását, illetve az energia ellátását megoldani.
A mindössze pár milliméteres, egy kisebb rizsszem méretéhez közelítő eszközt ultrahanggal „bombázzák” kívülről, amitől elindul, és az így keletkező mechanikus energiát elektromos energiává képes átalakítani. A másodpercenként 60-szor érkező impulzus elegendő arra, hogy a „neural dust” belsejében elhelyezett érzékelők és egyéb egységek életre keljenek. Korábban mindezt rádióhullámokkal próbálták elérni, de az alkalmatlannak bizonyult, mivel nem tudott áthatolni a szöveteken.
A kezdeti, patkányokon végzett kísérletek azt mutatják, hogy sikerült az idegi folyamatokat rögzíteni, majd azt vezetékek nélkül, valós időben továbbítani.
Ez azért számít nagy dolognak, mert eddig az összes ilyen kísérlet vezetékekkel történt, ami korlátozza a kutatók lehetőségeit.
Persze rengeteg munka, és kísérlet áll még az egyetem szakemberi előtt, akik azt vizionálják, hogy a jövőben akár a központi idegrendszerre is rá lehet majd engedni egy-egy ilyen „agyturkászt”, amivel valódi áttörést érhetnek el ezen a területen. A mostani kísérletek egyelőre a perifériás idegrendszerre korlátozódnak, de az ott összegyűjtött adatok is sokat lendítettek a kutatásokon.