„Barátaim: Donald Trump sosem akart valójában az Egyesült Államok elnöke lenni” – így indul az ismert filmrendező, Michael Moore (Kóla, puska, sültkrumpli; Fahrenheit 9/11; Sicko) cikke az Alterneten. Moore cikkének központi (és bizonyítékokkal alá nem támasztott) állítása szerint Trump valójában csak azért jelentkezett be elnökjelöltnek, hogy több pénzt sajtoljon ki az NBC csatornától a The Apprentice című, általa vezetett valóságshow-ért. Moore szerint Trump már korábban is lebegtette az indulást, de úgy döntött, hogy ha valóban elindul, azzal megerősíti a tárgyalási pozícióit.
Moore – aki korábban cikket írt arról, hogy miért fog Trump nyerni – azt állítja, hogy az eredeti terv annyi volt, hogy Trump bejelenti a jelöltségét, tart néhány nagygyűlést, eléri, hogy ő vezessen a közvélemény-kutatásokon, aztán ezzel az aduval a kezében sokkal több pénzt hajt ki a csatornából a műsoráért. Moore szerint azonban indulása bejelentésekor Trump annyira durva dolgokat mondott, hogy az NBC rögtön szakított vele. Trump ezután azért maradt versenyben, hogy növelje „értékét” a többi csatorna szemében. Ekkor sem számított még azonban arra Moore szerint, hogy akár csak egy előválasztást megnyerhet.