A Fidesz nem is védekezik már MNB-ügyben, egyszerűen úgy tesz, mintha teljesen normális lenne, hogy Matolcsy György az unokatestvérének kiutal százmilliókat, milliárdokat, hogy a saját könyvét vásárolja fel 20 ezer forintos áron, hogy éppen szőnyegeket van kedve venni 160 millióért, hogy nem az állami oktatást támogatja az állam pénzén, hanem saját oktatási rendszert épít, a saját közösségének, a saját közjójának. Ebbe mi már nem tartozunk bele, lassan természetesnek is vesszük, és csak reménykedünk benne, hogy leesik néha egy kis adócsökkentés vagy nyugdíjemelés.
A helyzet az, hogy ameddig nem szerezzük vissza a felháborodás jogát, nem oszlatjuk el a fejünk felett gyűlő ködöt, ami a nem normálist normálisnak akarja eladni, ami azzal érvel a lopás ellen, hogy de mások is lopnak, ami azzal magyarázza, hogy Magyarországon demokrácia van, hogy jobban állunk mint Észak-Korea, ami a kritikát idegen támadásak veszi, és koholt és hamis vádakkal úgy akar megfojtani mindenkit, hogy azt hazudja, ugyanolyan szarosak ezek mint én, azt hazudja, szarosnak lenni természetes, addig nem is fogunk részesülni a közjóból.
Addig az állam, a közpénz, a törvények a Fideszéi maradnak, és nem fogja őket senki rákényszeríteni arra, hogy ne az újraértelmezett közjó, a kevesek, a fideszesek közösségeként értelmezett Magyarország közjójáért, tehát Orbán Viktor hatalmának megmaradásáért cselekedjenek.”