A sprinter és a hosszútávfutó

„Angela Merkel harmadik mentőöve Sigmar Gabriel szociáldemokrata pártelnök és az SPD. Gabriel teljesítményét és irányvonalát ha lehet még több kritika éri saját pártján belül, mint Angela Merkelt a CDU-ban, amit a hétvégi választási eredmények nyilvánvalóan csak tovább fokoztak. A nagykoalíció két pártelnöke, kancellár és alkancellár jelenleg jobban egymásra vannak utalva a saját politikai túlélésük tekintetében, mint valaha, és ennek megfelelően vetik egymásnak a hátukat. A nagykoalíció, CDU és SPD, vélhetően még az eddigieknél is olajozottabban és gördülékenyebben, minden lehetséges konfliktust elsimítva fog együtt dolgozni a menekültpolitikában, hogy érezhetően csökkentsék a német társadalomra háruló terhet. Hogy ez a stratégia 2017-ben kifizetődik-e az SPD számára, erősen kérdéses, ám jelenleg ez hordozza a legkisebb rizikót magában a pártvezetés és személyesen Sigmar Gabriel számára.

A negyedik tényező az idő. Az AfD egy »single issue party«, amely 2015-ig az európai integráció és a közös európai fizetőeszköz, az euró kritikáját tűzte szinte egyetlen programpontként az zászlajára, az elmúlt évtől kezdve pedig a bevándorlás és a menekültválság kérdését. Ezzel összefüggésben az AfD előtt három kihívás áll, ezeket 2017 őszéig meg kell válaszolnia. Rendeznie kell homályos viszonyát a német szélsőjobboldalhoz, mivel az utóbbi másfél évben nagyon sok, korábban például a Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) színeiben fellépő, jobboldali-radikális politikus lelt új otthonra a pártban és hozták magukkal korábbi politikai világnézetüket, stílusukat, céljaikat. Míg a tőlük való elhatárolódás, illetőleg a párt »barnátlanítása« az egyik első számú feltétele lenne annak, hogy az AfD konjunkturális protesztpártból stabil néppárttá nőhesse ki magát a nyugat tartományokban, az egykori NDK területén ez akár komoly szavazat- és erőforrásveszteséghez is vezethet.

Másodsorban professzionalizálódnia kell, és ki kell dolgoznia egy olyan, minden szakpolitikai területet magában foglaló, néppárti programot, ami a pártot stabilan komolyan vehető politikai erővé teheti nemcsak az időszakos protesztszavazók, de a jobbközép-konzervatív választópolgárok számára is. Ennek a kihívásnak a nehézséget nem szabad alábecsülni, elég csak a Kalózpárt (Die Piraten) hasonló felfutására és azt követő dicstelen végére utalni a liberális spektrumon belül.”