Aktfotó Trump nejéről – övön alul ütik egymást az amerikai republikánusok

2016. március 27. 09:30

Tarolt a szombati előválasztásokon Bernie Sanders, így maradt esélye, hogy Hillary Clinton helyett ő legyen a demokraták elnökjelöltje az Egyesült Államokban ősszel tartott választáson. A republikánusok jelölt-aspiránsok közben egymás feleségeivel és aktfotókkal vannak elfoglalva. Szexi kampány.

2016. március 27. 09:30

A Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsainak versenyében szombaton Alaszkában és Washington államban Bernie Sanders lett a győztes. A vermonti szenátor könnyű győzelmet aratott, és a wisconsini Madisonban tartott győzelmi beszédében hangsúlyozta: sikerült lefaragni Hillary Clinton előnyéből, „van utunk a győzelemhez”. Sanders várhatóan megnyeri a Hawaiin tartott jelölőgyűlést is, amelynek eredménye az időeltolódás és az exit pollok hiánya miatt későbbre várható.

Sanders győzelme meggyőző arányú: Alaszkában 79 százalékos támogatottságot szerzett, míg Hillary Clintonra a választók csupán 21 százaléka szavazott. Az északnyugati Washington államban pedig a választók 74 százaléka bízik a vermonti szenátorban, míg a volt külügyminiszternek és volt first ladynek csak a választók 26 százaléka szavazott bizalmat. 

Maga Hillary Clinton nem kommentálta az eredményeket, hívei és munkatársai azonban azt hangsúlyozzák, hogy a volt külügyminiszter előnye behozhatatlan, túl sok delegátussal vezet, a versenyfutásnak már vége.

Bernie Sanders az elmúlt héten nagy diadalokat aratott: alaszkai és - a sok delegátust adó - Washington állambeli győzelmei előtt kedden Idahóban és Utah államban is nyert. A szenátornak sikerült felráznia a párt liberális bázisát és a fiatal nemzedékeket, ráadásul a szombati voksolások nem előválasztások, hanem jelölőgyűlések voltak, és ez a választási forma inkább Sandersnek kedvez, hiszen a választókat nagyobb elköteleződésre és aktivitásra készteti. A szenátort segítette a győzelemben a szombaton szavazó államok társadalmi-etnikai összetétele is: viszonylag kicsi az afroamerikai és a spanyolajkú közösségek lélekszáma, Clinton győzelmét pedig elsősorban ezek a társadalmi csoportok biztosították.

Szombaton a republikánusok nem tartottak sem előválasztást, sem jelölőgyűlést, mindazonáltal a még versenyben lévő három elnökjelölt-aspiráns intenzíven kampányolt.

A kampányra rávetül Ted Cruz texasi szenátor és Donald Trump New York-i üzletember személyeskedő vitája, lassanként botrányba fulladó, egymás feleségeiről szóló üzengetése. Cruz szombaton, Wisconsinban kampányolva cáfolta, hogy többször is félrelépett volna, ahogyan azt a National Enquirer című bulvárlap írta, és Trump kampánycsapatát vádolta meg a híreszteléssel. „Hadd mondjam ki világosan: teljes és tökéletes hazugságról van szó, ez nem más, mint egy bulvárlap mocskolódása, amely Donald Trumptól és csatlósaitól ered” - fogalmazott a texasi szenátor. 

Cruz napok óta szócsatát vív Trumppal. Miután ugyanis az egyik, Ted Cruzhoz közelálló republikánus csoport a utahi választások előtti napokban közzétett egy dehonesztáló aktfotót Trump feleségéről - aki korábban fotómodell volt -, Donald Trump mikroblogjában kedden azt írta: „kiborítja a bilit” Cruz feleségéről, szerdán pedig közölt egy-egy képet Heidi Cruzról és a saját feleségéről, Melania Trumpról, azzal a szöveggel, hogy „nem is kell bilit borítani, a fotók önmagukért beszélnek”. Szombaton a New York-i milliárdos cáfolta, hogy köze volna a National Enquirerben megjelent, Cruz házastársi hűtlenségéről szóló információkhoz.

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2016. március 28. 11:25
tud elni, jo csaj a neje, ennyi, ebben nem lesz semmi negativ
balbako_
2016. március 28. 08:50
Clintonné ideges, mert az ő aktfotója tizedelné a választóit.
Akitlosz
2016. március 28. 02:38
Már megint becsaptak az újságírók! Nagy bőszen rákattintok a cikkre, aztán sehol egy aktfotó.
3M..
2016. március 28. 01:16
Azt mondta. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!