Navracsics cáfol: szó sincs eljárásról Lengyelország ellen

2016. január 10. 21:32

Cáfolta a Mandinernek Navracsics Tibor, hogy támogatna Lengyelországgal szembeni EU-s eljárást. Az erről szóló hír a FAZ.net-en jelent meg először, vasárnap délután az Index pedig már úgy tálalta a történetet, hogy a magyar biztos szembemegy Orbánnal és eljárást támogat a lengyelek ellen. Navracsics a Mandinernek elmondta: szó sincs a FAZ-cikkben emlegetett jogállamiság-mechanizmusról, csupán a lengyel helyzetről tartott orientációs vita várható a bizottság szerdai ülésén.

2016. január 10. 21:32
Stumpf András

„Örülök, hogy a magyar sajtóból egyedüliként a Mandinert érdekli az is, ami történt” – kezdte Navracsics Tibor, amikor vasárnap este telefonon kerestük a Lengyelország ellen állítólag induló európai bizottsági eljárással, s az ő abbéli szerepvállalásával kapcsolatban. A kultúráért felelős EU-biztoshoz azért fordultunk, mert vasárnap reggel a faz.net-en megjelentek szerint Lengyelország elleni eljárásra készül az Európai Bizottság. A német lap internetes kiadása azt írta: noha a lehetőség 2014 óta adott, az EU Jean-Claude Juncker EB-elnök előterjesztésére most először veti be az úgynevezett jogállamiság-mechanizmust. (Az eljárás a hírhedt. 7. cikknél enyhébb eszközt jelent arra az esetre, ha valamely tagállamban a jogállamiság „rendszerszintű sérelmét” tapasztalja a Bizottság, és jórészt formális levelezgetésből áll a Bizottság és az érintett tagállam kormánya között.)

A jogállamiság-mechanizmus bevetésének oka a FAZ szerint: az új lengyel kormány hivatalba lépése utáni alkotmányos változások – a megváltoztatott lengyel médiatörvény és mindenekelőtt az Alkotmánybíróságot érintő reformok és személyi változások. A német lap külön kiemelte, hogy a magyar biztos Navrancsics sem fekszik keresztbe a lengyelek elleni eljárásnak.

Az Indexen vasárnap délután mindez már úgy jelent meg, hogy Navracsics szembemegy Orbánnal és támogatja az eljárást a lengyelek ellen. Az értesüléseket viszont érdeklődésünkre Navracsics határozottan cáfolta.

„Szó sincs jogállamiság-mechanizmusról vagy szankciókról. Annyi történt, hogy a lengyel helyzet megvitatását a szerdai kollégiumi ülés napirendjére tűzte a Bizottság. Előzetesen az egyik stábtagomat is megkeresték, aki kifejezte, hogy – miképp a többi biztosnak – nekünk sincs kifogásunk a napirendi pont ellen.”

Navracsics elmondása szerint orientációs vita várható tehát, amelynek végén Juncker kijelölhet biztosokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a témáért felelős lengyel miniszterekkel. (Ezek Frans Timmermans jogállamiságért felelős, Günther Oettinger digitális gazdaságért felelős, valamint Vĕra Jourová, jogérvényesülésért felelős biztosok lehetnek.) Annyi várható a szerdai ülés után, hogy az adott témákban megkezdődik az egyeztetés a Bizottság és a lengyel fél között – ami nagyon messze van még bármiféle szankciótól, vagy a jogállamiság-mechanizmustól.

Navracsics emlékeztetett: a magyar médiatörvény körüli EU-s aggodalmak idején a magyar kormány és a saját álláspontja is az volt, hogy állunk a viták elébe, ő maga Reding biztossal annak idején rengeteg egyeztetésen, vitán vett részt. Kérdésünkre, hogy a kellemetlen emlék ellenére is támogatja-e a lengyelek hasonló kérdőre vonását, a biztos azt mondta: ragaszkodni fog hozzá, hogy hiteles fordítást kapjon ő és minden biztos is a lengyel médiatörvényről – elkerülendő, hogy olyasmiről vitázzanak, amit senki sem olvasott. Emlékei szerint a magyar médiatörvény vitájában ilyesmi előfordult.

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wazze
2016. március 19. 13:25
"Navracsics cáfol" Tehát igaz! Mint a régi, "szép" mszmp- s időkben...
WLaci
2016. január 12. 17:10
Micsoda nagy politikus vagy te, Navracsics, a konzlibek hajdani reménye... Szánalmas b+
pollip
2016. január 11. 18:25
"index: A németek pörögtek rá a lengyelekre Brüsszelben EUrologus 2016.01.11. 17:13 Szerdán jogállamisági vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság Lengyelország ellen. A két hónapja beiktatott lengyel kormányt Németország bírálja a legdurvábban, amire lengyel jobboldali politikusok nácizással válaszolnak. Az Európai Bizottság (EB) politikai vezető testülete szerdán „orientációs vitát” tart arról, hogy beindítsák-e a jogállamiságot fenyegető rendszerszintű veszélyek megelőzését szolgáló eljárást Lengyelországban. Korábbi sajtóértesülések szerint a biztosok egységesen amellett foglalnak állást, hogy a jogállamiság helyzetét vizsgálni kell a lengyeleknél, mert a Jog és Igazságosság Párt (PiS) által vezetett, alig két hónapja beiktatott kormány az alkotmánybíróság és a sajtó szabadságát veszélyezteti az elmúlt hetekben elfogadott intézkedéseivel.
Mutimi
2016. január 11. 18:20
Te érvelés csúcsa, te.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!