„Románosítottak” egy magyar-német hadisírt a Kárpátokban

2015. július 30. 12:49

1916 óta fokozatosan tüntetik el a magyar és német neveket a sósmezői hadisírokról, helyükre román neveket írnak fel. A műemléken csak román feliratok vannak, a sírkert fölött pedig román zászló lobog. Az üggyel már a Honvédelmi Minisztérium is foglalkozott 2011-ben, de a helyzet változatlan.

2015. július 30. 12:49

1916-ban az Ojtozi-szorosnál magyar és német katonák akadályozták meg, hogy a román hadsereg betörjön Erdélybe. Az elesett katonák emlékműve a mai napig áll – némi változással. Az azóta eltelt években ugyanis a magyar és a német neveket lecsiszolták és román neveket írtak fel az emlékműre. A Magyar Patrióták Közösségének honlapján megjelent beszámoló szerint mára alig maradtak magyar nevek a síremléken. A cikk szerint a katonák csontjait is kiszedték, és a román emlékmű alatti lezárt teremben hordták össze.

Az üggyel már 2011-ben foglalkozott a magyar kormány is: Hende Csaba hadügyminiszter emelt szót az eset ellen. Akkor azt ígérte, 2012-re végére járnak az ügynek – ez a mai napig nem történt meg, pedig lehetőség lenne rá. A kérdést a 2008-as kölcsönös román-magyar hadisír-egyezmény szabályozza, mely alapján a két ország biztosítja a „Románia területén található magyar hadisírok és háborús emlékművek megőrzését és a háborús elesettek örök nyugalomhoz való jogát”.

(Fotó: Izing Máté)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Oldgóbé
2015. július 30. 16:25
Ez a román kultúra szerves része. A módszer nem új keletű. Érdekes lenne felleltározni például a Házsongárd-i temetőt. Nagyon sok meglepetés érne minket. Szomorú,hogy nem tesznek semmit a sírgyalázások megállítására. És ez csak egy a sok közül.
3M..
2015. július 30. 15:09
Románia te Európa szégyene! Történelem hamisítók, lopják még a múltat is. Szebb Jövőt!
ottapont
2015. július 30. 14:25
Egy alembernek tetszik a hír. Talál-e majd holtában nyugalmat?
Nomine
2015. július 30. 14:16
ezt nem hiszem el
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!