A csalódott német kancellárt sem nyűgözte le a megkötött vámmegállapodás, de beletörődött

Friedrich Merz szerint károkat fog okozni az Ursula von der Leyen által megkötött egyezség.

Az Európai Parlament kivette az uniós szerzői jogi szabályozás reformját előkészítő állásfoglalásából azt a passzust, amely az alkotók engedélyéhez kötötte volna a középületekről és a köztéri alkotásokról készült fényképek kereskedelmi felhasználását.
Nem került be az uniós szerzői jogi szabályozás reformját előkészítő, nem kötelező érvényű európai parlamenti (EP-) állásfoglalásba az a passzus, amely az alkotók engedélyéhez kötötte volna középületekről és köztéri alkotásokról készült fényképek kereskedelmi felhasználását.
Az erre vonatkozó módosító javaslatot a liberális frakcióból a francia Jean-Marie Cavada nyújtotta be a jelentéshez, amely önmagában semmilyen jogi kötelező erővel nem bír, viszont nagy visszhangot kapott a médiában. Franciaországban például jelenleg is ilyen szabályozás van érvényben, máshol – így Magyarországon is – a középületekről, köztéri alkotásokról készült képek szabadon felhasználhatóak.
Cavada módosító indítványát az EP csütörtöki strasbourgi ülésén a többség leszavazta. Ezzel az EP amellett foglalt állást, hogy a tagállamok maguk dönthessék el, hogy saját belső jogrendjükben hogyan szabályozzák a kérdést, belefoglalják-e a „panorámaszabadságot”. „A parlament hallgatott az európaiakra, és elutasította a köztereken való fényképezés korlátozását. Ez a döntés az állásfoglalás lényegét testesíti meg: a bizottság reformjavaslatának tisztában kell lennie azzal, mennyire fontosak a szabály alóli kivételek, amelyek mozgásteret hagynak az alkotóknak, jogi biztonságot adnak a felhasználóknak, és mindenki számára elérhetővé teszik a kultúrát és a tudást” – mondta Julia Reda, a témáért felelős német, kalózpárti képviselő a szavazást követően.
Jávor Benedek a Párbeszéd Magyarországért politikusa közleményt adott ki, melyben üdvözölte, hogy a parlament elsöprő többséggel vetette el a nagy felzúdulást kiváltó módosító javaslatot. „A panoráma szabadságának megőrzése fontos üzenet” – fogalmazott a PM politikusa, Reda frakciótársa, aki szerint az EP hallgatott polgáraira.
A nem kötelező érvényű állásfoglalást 445 szavazattal, 65 ellenszavazat és 32 tartózkodás mellett fogadta el az EP. A dokumentum szerint a digitális kornak megfelelően kell modernizálni a szerzői jogokat. Ezért az Európai Bizottságnak át kellene tekintenie, hogy mely alkotásokat enged szabadon, azaz szerzői jogi védelem nélkül felhasználni. Az EP szerint a szerzői jogi védelem alól kivételt képezhetne a kutatók szöveg- és adatkutatása és a könyvtárak digitális kölcsönzése.
Az EP a szerzői jogok birtokosai számára méltányos és megfelelő mértékű honoráriumot biztosító szabályokat vár, amelyek a művek digitális terjesztése utáni javadalmazásra is kiterjednek. A képviselők emellett javítanák a szerzők és előadóművészek pozícióját a velük szerződéses kapcsolatban álló egyéb jogosultakkal és közvetítőkkel szemben.
Az EP azt is sérelmezi, hogy a fogyasztók gyakran szembesülnek azzal, hogy területi alapon nem érhetnek el bizonyos tartalmakat. Ezért az uniós parlament azt szeretné, hogy a bizottság javasoljon megoldást a szolgáltatások és szerzői jogok által védett tartalmak határon átnyúló elérhetőségének javítására. Mindemellett az EP ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a gazdag európai kulturális hagyományokat tükröző televíziós és filmes produkciók finanszírozása miatt a területi engedélyek létét is fontosnak tartja.
A bizottság csak később fogja ismertetni arra vonatkozó jogszabálytervezetét, hogyan képzeli el a szerzői jogok uniós szabályainak felülvizsgálatát, amelyről aztán majd a társjogalkotóknak, a közvetlenül választott Európai Parlamentnek és a tagállamok kormányait képviselő miniszteri tanácsnak kell megállapodnia. A most elfogadott állásfoglalás alapvetően iránymutatásként és hivatkozást alapként szolgál. Andris Ansip, a digitális egységes piacért felelős uniós biztos a szavazás után tudatta, hogy az EP által elfogadott állásfoglalás jó alap a később véglegesítendő reformtervekhez.