A KETEG Oikonomia Kutató Intézet Alapítványt a magyarországi Domokos Nővérek Rendje (Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja) és az ÉrMe Alapítvány hozta létre a közelmúltban, azzal a céllal, hogy a Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban (KETEG) című posztgraduális képzési program körül kialakult tevékenységeket a korábbiaknál professzionálisabban szervezze, összefogja, kibővítse.
„A Keteg és az ÉrMe Üzleti Hálózat között évek óta kiváló és szoros az együttműködés: a szervezési munkáktól a marketingkommunikációig számos területen kaptunk gyakorlati segítséget az ÉrMétől, illetve a hozzá tartozó cégektől. És amit a Keteg keretében elméletben oktatunk, azt az ÉrMe tagjai a gyakorlatban igyekeznek megvalósítani, tehát ilyen értelemben is jól kiegészítjük egymást” – mondta az ÉrMeháló.hu-nak nyilatkozva Dr. Baritz Sarolta Laura közgazdász, domonkos nővér, a KETEG képzés életre hívója és gazdája.