Az Ökotárs Alapítvány, Móra Veronika igazgató és Foltányi Zsuzsa kurátor is panaszt tett a szeptember 8-án szervezetük székhelyén és az igazgató lakásán foganatosított házkutatás ellen. Ez ügyben január 23-án a Budai Központi Kerületi Bíróság hozott határozatot, melyben helyt adott a panasznak.
A bíróság megállapította, hogy a házkutatás idején az alapítvánnyal szemben hűtlen kezelés bűntettének gyanúja nem állt fenn, jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűntette miatt pedig nyomozás sem folyt – így a nyomozóhatóságnak nem volt jogi alapja a kényszerintézkedés elrendelésére.