Székely zászló világított a pozsonyi román követség előtt

2013. október 27. 09:02

A Diákhálózat aktivistái vasárnap hajnalban mécsesekből kirakott székely zászlóval jelezték szolidaritásukat a székelyföldi autonómiatörekvésekkel és a Székelyek Nagy Menetelésével.

2013. október 27. 09:02

A felvidéki Diákhálózat aktivistái másfélszer egy méteres egy kék, arany- és ezüstszínű mécsesekből álló székelyföldi zászlót készítettek a Nagy Székely Menetelés alkalmából – írja a Bumm.sk. A pozsonyi román nagykövetség előtti, vasárnap hajnali kompozíció célja, hogy szolidaritást vállaljanak a menetelés résztvevőivel és követeléseivel. A Diákhálózat szerint a régió stabilitása és sikeressége múlik azon, hogy Románia, Szlovákia és más államok a jövőben egyenrangú partnerként kezelik-e a területükön élő őshonos kisebbségeket. 

Fél órával a demonstráció kezdetét követően megérkezett a rendőrség is, akik felszólították a fiatalokat az akció befejezésére, de ők folytatták azt, mivel meggyőződésük szerint a rendőrségi fellépésnek nem volt jogalapja. „A helyszínre kiérkező rendőrök első körben agresszív hangnemben szólították fel a csoportunkat, hogy távozzunk a helyszínről. A kamerákat ki akarták kapcsoltatni és felszólítottak, hogy a jogászokkal történő telefonos egyeztetést fejezzük be. Közöltük velük, hogy alkotmányos jogainkból nem kívánunk engedni, mire a hatóságok belátták eszköztelenségüket. A performanszt ennek megfelelően folytattuk. Bízunk benne a székelység autonómiatörekvései ezúton is támogatást kaptak.” – nyilatkozta Kovács Balázs, a Diákhálózat külügyi alelnöke.

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2013. október 27. 16:52
Jó, hogy leírták, mert ember rá nem jönne a képből, hogy az egy "székely zászlót" formáz.
várúr
2013. október 27. 13:02
Isten éltesse ezeket a derék diákokat. Még nem veszett el a Felvidék.
Wazze
2013. október 27. 12:50
"Fél órával a demonstráció kezdetét követően megérkezett a rendőrség is, akik felszólították a fiatalokat az akció befejezésére, de ők folytatták azt" Az antant bekaphatja!!! Főleg az eurantant!!!
kuwiq
2013. október 27. 11:17
Bravó gyerekek!!!! Végre egy diákhálózat, amelyiktől nem a falra mászunk, hanem megdobogtatja a szívünket! Köszönjük!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!