Az ügyet annak a több mint húszezer lengyel áldozatnak egyes hozzátartozói indították Strasbourgban, akiket 1940-ben Katynban a szovjet titkosrendőrség alakulatai legyilkoltak. Az Európa Tanács égisze alatt működő emberi jogi bíróság megállapította az orosz hatóságok együttműködési kötelezettségének megszegését a tragikus eset kivizsgálását illetően.
A strasbourgi bírák azonban úgy döntöttek, hogy nincs illetékességük kivizsgálni a vérengzés tulajdonképpeni elkövetésére vonatkozó, legfőbb panaszpontot, amely az európai emberi jogi egyezménynek az élethez való jog védelméről szóló passzusára hivatkozott. A katyni vérengzést ugyanis 1940-ben követték el, az Emberi Jogok Európai Egyezményét pedig csak 1950-ben fogadták el. A bíróság szerint az egyezményre hivatkozva nem lehet vizsgálni az egyezmény megkötése előtt történt eseteket. A testület ennek megfelelően elvetette azt a kérelmet is, hogy állapítsák meg az orosz hatóságok részéről az embertelen vagy megalázó bánásmód tilalmának a megsértését.