Erőss Zsoltról nevezhetik el a csíkszeredai sportcsarnokot

2013. május 25. 11:12

A házigazda Csíkszereda polgármestere nyitotta meg az RMDSZ kongresszusát szombaton. Beszédében azt javasolta, hogy a kongresszusnak helyet adó sportcsarnokot a városból származó Erőss Zsoltról nevezzék el.

2013. május 25. 11:12

Ráduly Róbert, a házigazda Csíkszereda polgármestere azzal a javaslattal nyitotta meg szombaton a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 11. kongresszusát, hogy a rendezvény helyszínéül szolgáló sportcsarnokot a Himalájában eltűnt Erőss Zsolt hegymászóról, a város szülöttéről nevezzék el. Az RMDSZ által „feladatkijelölőként” jellemzett kongresszust a magyar, a székely, a román és az európai himnusszal nyitották meg, a 777 küldöttet, a több mint száz meghívottat és csaknem kétszáz újságírót köszöntő Ráduly Róbert polgármester pedig egy székely zászlót terített a szónoki pulpitusra. 

A székelyföldi város elöljárója köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem működésének kiemelt helyszíne lett Csíkszereda. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ kormányzati tisztségviselői az évek során hozzájárultak a város fejlődéséhez. Ráduly Róbert kijelentette, hogy a magyar közösség kulturális autonómiát és területi autonómiát is követel Romániában. Elítélte azt, hogy az állam sokkal több pénzt költ „a mi megfélemlítésünket szolgáló állami terror” intézményeire, mint a közösségért dolgozó közalkalmazottakra. 

Az RMDSZ kongresszusán magyarországi és romániai parlamenti pártok, valamint európai kisebbségi szervezetek vezetői jelezték részvételüket. A kongresszuson mások mellett jelen van Victor Ponta román kormányfő, a Bukarestben kormányon lévő Szociáldemokrata Párt elnöke és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes is. A romániai magyarság parlamenti képviseletét ellátó RMDSZ 11. kongresszusán nem lesz tisztújítás, de a küldöttek új programot és alapszabályt fogadnak el.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Arma Gedeon
2013. május 27. 10:03
De lehetne az egykori magyar-török határon szobra Szemere Bertalannak és Batthyány Kázmérnak, amint kétfelé húzzák a szentkoronát, olyan felirattal, hogy itt javasolta Batthyány Szemerének, hogy törje össze a koronát. Csupa hős...
Arma Gedeon
2013. május 27. 08:49
A magyar történelmi tudat úgy van megerőszakolva, hogy nem a kivétel, hanem a szabály, hogy sokan automatikusan hősnek tekintenek valakit, aki valami állítólagos hőstettért felelőtlenül beleugrik valami szörnyű önsorsrontásba és másokat is magával ránt a pusztulásba. Az Erőss sportcsarnoknak helyet adó teret, vagy utcát ezzel az erővel nyugodtan elnevezhetik II. Rákóczi Györgyről. Esetleg a sportcsarnok elé kell egy Bocskai-szobor, farsangkor felavatva, amit minden évfordulókor egy kis székelyvérrel locsolnának meg stílszerűen. Van nekünk ilyen nemzeti hősünk bőven...
röviden
2013. május 25. 13:46
Körösi Csomáról mégsem nevezhetik el, pedig ő is jeles "extrém sportoló" volt, többek közt.
Ursa Maior
2013. május 25. 13:20
Nem értem a székelyeket: nem találtak erre érdemes valódi sportembert..?! Akit pedig érdekel, milyen "sport" a magashegyi hegymászás, az kattintson rá erre a linkre (a képek a Mt. Everesten (Csomolungmán) készültek, ebben a hegymászók ebben a környezetben "sportolnak"): https://www.google.hu/search?q=mt+everest+dead+bodies+pictures&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=M4igUdn6BOrQ4QTw0IDYBA&ved=0CC4QsAQ&biw=1024&bih=616
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!