Színes város falfirkák és reklámzaj helyett

2013. január 07. 11:46

A művészet vonuljon ki az utcára! – kiáltott fel 1983-ban Victor Vasarely. A művész üzenete 2008-ban értő fülekre talált, így született meg a civil Színes Város kezdeményezés, amely mára sikeres mozgalommá vált. A lelkes fiatal csapat tagjai az elmúlt évek során több mint 12.000 négyzetméternyi falfelületet állítottak helyre és színeztek ki országszerte. 2013-ban újabb nagy dobással készülnek, egy igazi városi legendát fognak Budapest központjában a falra festeni. A köztérszínesítő alakulat történetéről, küldetéséről és nagyszabású terveiről Flór Péterrel, a Színes Város Csoport főtitkárával beszélgettünk.

2013. január 07. 11:46
Hercsel Adél

Honnan és hogyan indult a Színes város projekt?

Az ötlet Megyeri András fejéből pattant ki 2008-ban Ghánában, ahol önkéntesként dolgozott, és rá egy évre adtuk be a Norvég Civil Alaphoz a Színes Város – akkor még – projekt című, műemlékvédelemmel és köztéri akciókkal foglalkozó pályázatot. Az elnevezés egyébként Victor Vasarely azonos című könyvéből származik. A pályázatban négy köztérszínesítő akció szerepelt: a Flórián tér, a Városháza park, a Széll Kálmán tér, illetve az Erzsébet téren a köztéri üzenőfal, a QB.
 
Ha jól értem, a kezdeményezés teljes mértékben civil alapokon nyugszik. 
 
Egy civil kezdeményezésnek részben az is a feladata, hogy olyasmivel foglalkozzon, amivel az állam nem tud, vagy nem akar, mert vagy nincs rá kapacitása, vagy nem lát benne elég fantáziát. Mi kezdettől fogva egy olyan űrt szerettünk volna betölteni, ami nem a felülről irányított rendszerek felől jön, hanem alapvető emberi igényekből táplálkozik: színesítsük ki a ronda, szürke falfelületeket, hogy jobb legyen tőle a hangulatunk. A kezdetek kezdetén mindez nagyon nehézkesen ment keresztül a döntéshozókon, mert teljesen új dolog volt.
 
Mekkora apparátussal dolgoztok? Például vannak állandó munkatársaitok?
 
Több programunk van, amiből a középiskolás diákokról szóló Pillangóhatás nevű programmal velem együtt 5 állandó munkatárs foglalkozik. Általában pedig külön ember dolgozik a filmkészítésen, a fotókon, a látványon, és a festésen. Többnyire nem állandó csapatról van szó, hanem kvázi szabadúszóként dolgozó emberekről és önkéntesekről. Nem 20 fős stábot kell elképzelni, mert a projekt nem tudna ennyi embert eltartani, de sok a visszatérő munkatárs. Igyekszünk időről-időre tehetséges fiatalokat bevonni. A többi programban Megyeri András és én szervezőként tevékenykedünk.
 
Honnan jönnek a csapattagok?
 
Ami az alkotói részt illeti: többnyire a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzett grafikusairól vagy fotóművészeiről, és egy-két régebbi graffitisről van szó; de van közöttünk pedagógus, urbanisztikus, és közgazdász is. A graffiti azért fontos, mert Magyarországon szinte csak pejoratív értelemben használják ezt a szót, és azonosítják azzal a falfirkával, ami tönkreteszi a falakat és a buszmegállókat. Mi sem szeretjük, hogy a város tele van firkálva, és semmiképpen nem szeretnénk, ha bennünket ezzel azonosítanának. Ha valaki nagyon firkálni akar, akkor ne rongáljon, hanem inkább írjon nekünk, és segítünk engedélyt szerezni.
 
Milyen forrásokból tartjátok fenn magatokat?
 
Egyrészt nagyvállalatok, illetve pályázatok, kisebb részben önkormányzati támogatások segítik a munkát, harmadrészt pedig a reklámipar felől érkeznek megrendelések.  
 
Ezek szerint az elmúlt három évben meglehetősen megváltozott az önkormányzatok hozzáállása.  
 
Amikor elkezdtük, stílszerűen fogalmazva kemény falakba ütköztünk, és azt kérdezték tőlünk: ez kinek és miért lesz jó, és mi lesz, ha nem válik be. Azóta szerencsére sikerült változtatnunk a döntéshozók hozzáállásán, hiszen egyre több önkormányzat ismeri el a munkánkat. A döntéshozó politikusok maguk is látják, hogy a köztérszínesítésnek értelme van, mivel a városlakók is szeretik.
 
Nyilván a turizmusnak és a város arculatának is nagyon jót tesz. A Városháza Parknál lévő Vasarely-képet is ti festettétek, és egy szavazás eredményeként hamarosan a Mika Tivadar Ház tűzfalára kerül fel Rejtő Jenő pincére. Jót tesz a városnak, ha a „Budapesti Sohóban”, ahol átvonulnak a fiatal külföldi turisták, ezekkel a képekkel találkoznak.
 
Amikor a Norvég Alaphoz beadtuk a pályázatot 2009-ben, lényeges célkitűzésünk volt, hogy egy öngerjesztő folyamat jöjjön létre, vagyis szerettük volna, hogy mások is hasonló dolgokba kezdjenek. Természetesen mulatságos lenne azt állítani, hogy mi festettünk először falra legálisan, hiszen régóta létezik az 1000%Csoport, vagy a pécsi Murál Morál Mező, de kifejezetten köztérszínesítésre szakosodott szervezet ezelőtt nem létezett Magyarországon. 
 
Ha már az eredményeknél tartunk, eddig hány négyzetméter falat festettetek be? 
 
12.000 négyzetméter fal van mögöttünk, számtalan városban, Pécstől kezdve Sopronon át egészen Budapestig dolgoztunk már, de ha nem négyzetméterben mérjük az eredményeinket, akkor az is nagy dolog, hogy a pedagógiai programunk az ELTE- PPK Neveléstudományi Intézetének egyik gyakorlati helyévé válhatott. A legnagyobb pozitívum talán mégis az, hogy működünk, dolgoznunk, újabb és újabb megrendeléseket kapunk.
 
Mi volt a legnagyobb projektetek?
 
Nehéz „leg”-eket mondani, mert mindig az aktuális projekt a „leg”. Dolgoztunk már közel 2000 négyzetméteres tűzfalcsoporton, ami egyértelműen az ország legnagyobbja, de most éppen a 2013-as év tűnik igazán „leg”nek. 
 
Ha valaki megkérdezi tőletek, hogy mivel foglalkoztok, akkor mit szoktatok mondani? A Színes Város sok mindennek a határán van: építészet, szobrászat, falfestés. 
 
Azt szoktuk mondani, hogy köztérszínesítéssel foglalkozunk, mert nem csak falakat festünk, hanem helyre is állítunk, például vakolunk is, illetve hamarosan parkosítással is fogunk foglalkozni.
 
Milyen kapcsolatban vagytok a műemlékvédelemmel? A rémhírek szerint szigorúbbak és félelmetesebbek, mint a NAV. 
 
A Mika Tivadar Ház is műemlék, ezért sokat gondolkoztunk azon, mi legyen a három téma, ami felkerülhet a falra, de tény, hogyha meghallom, hogy műemlék házról van szó, többet mérlegelek.
 
Mivel egy civil kezdeményezésről van szó, nagyon nyitottak lehettek. Ha valaki már évek óta elkeseredetten néz egy csúnya tűzfalat, írhat nektek, hogy fessétek ki? 
 
Persze, de nyilván minden finanszírozás kérdése. A Mika Tivadar Ház falából is úgy lett projekt, hogy megkeresett bennünket a Városi legendák blog szerkesztője: keressünk olyan városi legendát, amit érdemes tűzfalra festeni. Persze ez könnyen át tud csúszni abba: boldog-boldogtalan megkeres bennünket, hogy fessünk nála ingyen. Azt fontos tisztázni, hogy a Színes Városnak nem az az üzenete, hogy odamegyünk és ingyen megcsináljuk neked, amit szeretnél. Van, aki megtervezi, emberek felfestik a rajzot, emelőt kell bérelni, festéket és eszközöket kell vásárolni, ezeknek költsége van. Bizonyos projekteket időnként bevállalunk saját keretből, de csak ha kihagyhatatlanul jónak találjuk. Az is a sikertörténet része, ha már azt el tudjuk érni, hogy mindenkit kifizessünk, aki dolgozik egy projekten. 
 
*
 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marko11
2013. január 07. 12:00
Egy város lakóinak hangulatát jelentősen befolyásolja a környezete milyensége. Bp.-ről első benyomásként a kosz, az elhanyagoltság ugrik be. Ezért is jó, hogy vannak okos, ügyes fiatalok, akik megpróbálják színesíteni a hétköznapjainkat!
Nannyó
2013. január 07. 11:56
Nem Victory, hanem Victor. http://hu.wikipedia.org/wiki/Victor_Vasarely
Nannyó
2013. január 07. 11:55
A nevét a művésznek nem ártana helyesen írni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!