Januártól jön az e-bíróság

2012. december 28. 08:30

A január 1-jén életbe lépő jogszabályok folytán számos változás lesz a bíróságokon: létrejönnek a járásbíróságok, az új közigazgatási és munkaügyi bíróságok, illetve működésbe lép az e-bíróság.

2012. december 28. 08:30

A helyi, városi bíróságok ezentúl járásbíróságok lesznek, a fővárosi kerületi bíróságok megőrzik eddigi elnevezésüket. Nem változott a helyi bíróságok száma, székhelye és illetékességi területe, az elnevezés azonban – a fővárosi kerületi bíróságokat leszámítva – a bíróság székhelyéül szolgáló település nevéből és a járásbíróság megnevezésből tevődik össze, például a jelenlegi Kecskeméti Városi Bíróság helyett január 1-jétől Kecskeméti Járásbíróság. (Egy éve, 2012 elején a fővárosi és a 19 megyei bíróság, illetve a mellettük működő cégbíróságok neve változott meg törvényszékre, továbbá a Legfelsőbb Bíróság visszakapta a korábbi Kúria nevet.)

Az új helyi bírósági szint „a közigazgatási rendszer átalakításával létrejövő legkisebb közigazgatási területi egységnek, a járásnak mind elnevezését, mind szerveződési elveit követi” – olvasható a törvény indokolásában, amely nyitva hagyja a lehetőségét a helyi bírósági rendszer átalakításának a járások működésének tapasztalatai alapján. A fővárosi kerületi bíróságokon kívül 105 helyi bíróság és 175 járás működik. 

A január 1-jétől létrejövő egységes szervezetű közigazgatási és munkaügyi bíróságok a fővárosban, illetve megyénként működnek majd, jobbára a törvényszéki székhelyen. A munkaügyi bíróságokkal való intézményi egyesülés nyomán a munkaügyi perekhez hasonlóan a közigazgatási perekben is másodfokon a törvényszékek járnak majd el. 

Január 1-jétől működik az elektronikus bírósági kommunikáció és ügyfélkapcsolat, amelyet a törvényszékek elsőfokú hatáskörébe tartozó ügyekben választhatnak az ügyfelek. Ezekben az ügyekben az interneten is lehet joghatályos beadványokat, például keresetet, különféle kérelmeket a bírósághoz intézni. Az ügyfél a kapcsolatot a bírósággal kizárólag elektronikus úton tartja, ám a bíróság az ellenérdekű fél részére papír alapú másolatot ad ki, tehát az elektronikus ügyfélkapcsolatot választó ellenfele nem kényszerül elektronikus kapcsolattartásra. 

Az elektronikus ügyfélkapcsolattal az ügyfelek hivatali időn kívül, személyes megjelenés vagy postai út nélkül juttathatják el beadványaikat a bíróságokhoz. Az ügyfelek az internetes felületre feltöltött űrlapok közül választhatnak, azokat kitöltve nyújthatják be kérelmüket a bírósághoz. E nyomtatványok használata segítheti a jogszabályokban előírt formai és tartalmi kellékeknek való jobb megfelelést, így csökkenhet a bíróság által elrendelt hiánypótlások száma. Az elektronikus ügyfélkapcsolat év elejétől fokozatosan és választható módon lép működésbe, mellette a hagyományos papír alapú ügyintézés, kapcsolattartás is megmarad.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!