„Minél több cég tekinti Magyarországot hídfőállásnak, annál inkább lehetőségünk van arra, hogy ha sikeresek, akkor a termelésbővítésüket is Magyarországon hajtsák végre, ami azt jelenti, hogy egyre több magyar embernek adnak munkalehetőséget” – mondta a miniszterelnök. Jelezte, a megállapodás a kutatás-fejlesztés mellett szól a képzésről is, a kabinet ugyanis szeretné, ha a Hankook megőrizné azt a jó szokását, hogy részt vesz a magyar oktatási rendszer működtetésében.
Lee Sang Il beszédében azt mondta, a dél-koreai Hankook Dunaújváros és Rácalmás határában fekvő abroncsgyára hídfőállást jelent az európai piaci terjeszkedéshez, és egyben a cég fejlődésének is fontos mérföldköve. Felidézte, a Hankook magyarországi gyárában több mint öt éve folyik a gumiabroncsgyártás, jelenleg 2200 alkalmazottjuk van, és évente 12 milliónál is több – összesen mintegy 550 féle – abroncsot gyártanak, amelynek 98 százalékát más európai országokba exportálják. Tájékoztatása szerint a koreai dolgozóik számát évente 5-10 százalékkal csökkentik, helyüket pedig a magyar szakemberek veszik át, akikre így egyre fontosabb pozíciók várnak.
A vállalatvezető azt is elmondta, hogy a regionális munkaügyi központokkal és a helyi oktatási intézményekkel együttműködve OKJ-s képzésben mintegy ezer munkanélkülinek szerveztek oktatást, és biztosítottak új munkahelyet. Közölte, a magyar üzem eddig minden elvárásuknak megfelelt, mégpedig olyannyira, hogy vizsgálják a további kapacitásbővítés lehetőségét. „Hosszú távú célkitűzésünk, hogy gyárunkat a minőség, a belső és külső vevői elégedettség, illetve a hatékonyság szempontjából a világ első számú gyártóegységévé fejlesszük” – zárta szavait Lee Sang Il.