A kancellár a Francois Hollande francia elnökkel folytatott megbeszélése előtti sajtónyilatkozatában hangsúlyozta: a görögországi helyzetről a nemzetközi hitelezők – az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap – által alkotott trojka szeptemberben elkészülő jelentése ad majd teljes képet, az azonban a jelentéstől függetlenül is biztos, hogy a vállalt kötelezettségeket mindenkinek be kell tartania.
Francois Hollande hozzátette: Franciaország és Németország egyaránt azt kívánja, hogy Görögország az euróövezet tagja maradjon, ehhez azonban Athén erőfeszítéseire is szükség van. Antonisz Szamarasz görög kormányfő pénteken Berlinben, szombaton Párizsban tárgyal. A látogatásokat felvezető interjúkban hangsúlyozta: Görögország az utolsó centig visszafizeti a nemzetközi hitelezőktől kapott kölcsönt, de több időre van szüksége a reformok végrehajtásához.