„Kifejezetten történelmi tévedés, hogy Gubcsi Lajost az egyik fórumon Koltay Gáborhoz meg Kerényi Imréhez hasonlítják, mondván, ők is minden létező rendszert kiszolgáltak már.
Az ugyan igaz, hogy Koltay például bármikor bármilyen kurzusnak képes pár nap leforgása alatt kurzusfilmet készíteni, Kerényi élete pedig gyakorlatilag komplett párttörténet, ám mindketten a pillanat emberei, képtelenek a távlati gondolkodásra. Ha viszont valaki fölmegy Gubcsi honlapjára, nem csupán azt látja, hogy az utóbbi két esztendőben huszonhat jelentős kötetet tett közzé, de azt is, hogy a szerző terv szerint él, példáulmármost tudja, hogy 2016-ban fogja megírni a Járdaszegély, árva szegény című művét, 2023-ban pedig Summa summárum címen összegzi életművét, ezzel szemben Kerényinek nemhogy a jövőbeni produkcióiról, de még arról sincsen fogalma, hogy öt év múlva mely tomporok közelében fog ólálkodni, fölajánlva szolgálatait.