A párttitkár csodálkozik

„A vezérigazgató is Balog miniszter volt, a párttitkár is, de még Nagyné, a szakszervezetis is, s tartott ez egészen az oroszok kivonulásáig, amikor is azt hittük, hogy ennek a mindenre való rácsodálkozásnak, ennek a gonosz és aljas színházi produkciónak egyszer s mindenkorra vége. Amivel nem azt állítjuk, hogy most ugyanaz van, mint régen, mert nincs ugyanaz, nincsenek bent az oroszok, és a rendszer is más, egészen másképp elviselhetetlen, és nem gumicsizmakérdés van, hanem iskolai krétaproblémák.

Ezekben a napokban még csak központilag, közbeszerzés által juthat az iskola krétához, szerencsére a magas vezetőség kompromisszumkészsége a régi időket idézi. Például kiírhatna a minisztérium éppenséggel állami árverést is a kréta beszerzésére, ez földnél már jól bevált, ehelyett bízva az iskolaigazgatók felkészültségében külön bankkártyát adnak nekik szeptembertől, amellyel aztán kedvükre vásárolhatják meg bármelyik papírboltban a szükséges krétakészletet. Az igazgatóknak tehát nem kell többé utcai aszfaltrajzoló versenyeken a krétásdobozok körül ólálkodniuk, a tanárok pedig pedagógusnapra kréta, tűzőgép és nyomtatópapír helyett újra virágcsokrot és bonbonmeggyet kaphatnak a szülőktől, ráadásul úgy hírlik, hogy a krétabeszerzésről a jövőben nem három, hanem csak nyolc napon belül kell kilencoldalas igazoló jelentést írni; hát akkor mi a bánatot akarnak még?

Mert a rendszer, az marad. Ez egyébként régen is így volt. Aztán, amint azt előre sejteni lehetett, a mosoda összeomlott, viszont mindenkin vadonatúj gumicsizma fénylett.”