Idén először ad otthont Fonyódliget egy világzenei rendezvénysorozatnak: a szombattól egy héten át tartó Babel Sound Camp keretében öt színpadon mintegy százhúsz koncert, workshopok, táncházak és gyerekprogramok várják az érdeklődőket. "A Babel Sound nem fesztivál, hanem sokkal inkább tábor" - mondta az MTI-nek Náray Márton, a rendezvény szervezője.
Kiemelte: a Balatonboglár és Fonyód között található Somogy Megyei Gyermektáborban tartandó koncertsorozat főleg a közösségről, a pihenésről és a kikapcsolódásról szól, szemben a nagy fesztiválokkal. A helyszín tizenhét hektáron terül el, ezért a nyugodt alvás is garantált, a tábor kisgyerekeseknek is ideális program lehet - hangsúlyozta a szervező, aki saját bevallása szerint a nagy fesztiválok zajától, tömegétől idegenkedőknek szeretne alternatívát nyújtani.
"A célunk, hogy olyan izgalmas előadókat, produkciókat mutassunk be, amelyeket még soha vagy csak ritkán láthatott a hazai közönség" - fogalmazott Náray Márton. Megemlítette: korábban ezen a címen Budapesten tartottak világzenei fesztivált, valamint egy rádióműsor is futott Babel Sound néven. "A nagyvárosi fúziós zene és a tradicionális népzene közé húzunk hidat, ehhez a világ számos pontjáról hívtunk előadókat" - magyarázta Náray Márton. Július 16-án fellép például Lajkó Félix, a szlovén Kisha, július 21-én az osztrák DelaDap!, július 19-én az Olaszországból érkező, fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Mau Mau, július 20-án pedig a Boban Markovic Orkestar Rúzsa Magdival ad koncertet. A nagyszínpad line upját számos magyar zenekar erősíti, július 17-én például a Kerekes Band, másnap a Pannonia Allstars Ska Orchestra, 19-én az Anselmo Crew és az Egy Kiss Erzsi Zene, júlis 20-án a Ferenczi György és a Rackajam, 21-én a Parno Graszt, július 22-én a Besh o droM, július 23-án pedig a Budapest Klezmer Band és a Sleeping Camels nevű, magyar és külföldi zenészeket felvonultató formáció is
színpadra lép.