A magyar káromkodás nyelvtörténeti dokumentumai csak elenyésző számban maradtak ránk. Bűnnek számított a trágárság - pláne akkor, ha a nyelvi agressziót fizikai követte. Viszont ilyenkor tanúvallomásokra került sor, ekkor pedig rögzítették a káromkodásokat is. A Magyar Országos Levéltár (MOL) által őrzött tanúvallomásokból pedig rekonstruálható a káromkodás hogyanja és mikéntje, hogy az illető gesztikulált-e, vagy pedig hogy mi lett a történet vége, és kapott-e ezért büntetést.
Zsupos Zoltán elemzése egy Gömör vármegyei, sánkfalvai esetet vizsgál még 1776-ból. Egy jobbágy szekérrel fáért indult, ám egy tiszttartó a szomszéd faluból rátámadt, és szétvágta egyik szekerének kerekét. Ebből a perpatvarból kerekedtek ki olyan rögzített ízes nyelvi trágárságok, mint: „no kutya veszett teremtette”, vagy „másszor fogsz ide jönni a marhádat lövöm keresztül”. A koraújkori esetben ráadásul már az „anyázást” is említik.