Vége a hőségnek, de Vitézy Dávid még nem tért magához a valóságtól

A fizikai törvények, amelyek eddig gyanúsan fideszes pártkatonának tűntek, hirtelen beléptek a kormányzati valóságba is.

A Közigazgatási Minisztérium államtitkára beszélt a minisztériumok átadás-átvételének folyamatáról, illetve a közszférában beragadt sok munkavállalóval magyarázta az új köztisztviselői jogállásról szóló törvényt.
A kereszténydemokrata politikus kijelentette: azzal, hogy körül-belül a felére csökkent a politikai vezetők száma, az állam költségeket is tud csökkenteni. A helyettes államtitkárok száma jövő héten derül ki.
Az államtitkár a köztisztviselői jogállásról szóló törvényindokaként elmondta, hogy sokan ragadtak be a közszférába, és az indoklás nélküli felmondás lehetősége a munkajogi visszaéléseket hivatott felszámolni.
Rétvári összességében négyesre értékelte a minisztériumok átadás-átvételét. Az új struktúrát kisebbnek és hatékonyabbnak látja, mint a Bajnai-kormány. Az államtitkárok száma szerinte éppen a közigazgatási államtitkári poszt miatt magasabb.