Hullanak a „politikai nagyvadak” az ellenzék háza táján

(Nyitókép forrása: Jakab Péter Facebook-oldala)

„A Jobbik ma leváltott a parlamenti frakció éléről, teljesítve a Fidesz vágyát. Ti azonban ne aggódjatok. Az igazság kimondásához, a kormányellenes küzdelemhez nincs szükségem titulusokra. Csak rátok! Hogy a Jobbik merre tart, nem tudom. Egy biztos: én maradok a nép pártján!” – ezekkel a megható szavakkal búcsúzott a frakcióvezetői széktől Jakab Péter, akinek legnagyobb politikai teljesítménye az volt az elmúlt években, hogy

Ez olyannyira jól sikerült, hogy a 2022-ben újfent megsemmisítő vereséget szenvedő Jobbik 2018-hoz mérten elveszítette szavazóinak jelentős részét, becslések szerint 700-800 ezer szimpatizánst. Az egykor húszszázaléknyi támogatót maga mögött tudó párt így mostanra odáig jutott, hogy a parlamenti bejutási küszöböt sem tudná egyedül megugrani.

Nem semmi bravúr ez Jakab Pétertől, akinek ha a pályafutását végigkövetjük, megismerhetjük a sikertelenség receptjét. Munkásságát ugyanis jól jellemzik politikai „sikerei”, hiszen ahol Jakab Péter demokratikus választáson elindul, ott nem tud nyerni. Nézzük, mi a nép egyszerű gyermekének titka! 2010-ben bár önkormányzati képviselő lett Miskolcon, listán jutott be a testületbe, mivel a miskolci 18-as számú egyéni választókerületben csak a harmadik helyen végzett, mindössze húsz százalékot szerezve.

Emellett egyéniben sem sikerült győznie, az önkormányzati választáson előtte végzett a Fidesz és az MSZP jelöltje, így 2014-ben is csupán kompenzációs listáról kerülhetett be a közgyűlésbe. 2018-ban Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. számú országos egyéni választókerületében állt rajthoz, de kikapott fideszes kihívójától. Jakab ezután a tavaly októberi ellenzéki előválasztáson is alulmaradt: a Jobbik elnökét Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter is megelőzte, így nem jutott be a mindent eldöntő második fordulóba. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy 2022-ben végül úgy döntött, választókerületében nem indul el egyéniben.

Jakab Péter ezért „sikerei” okán – vagy épp ellenére – mindig mindenkinél magabiztosabb. Ez már akkor is látszott, amikor frakcióvezetővé válását követően azonnal megkezdte a tisztogatást a Jobbikon belül, ami először súlyos feszültségeket eredményezett, majd hamar pártszakadás lett a vége. Az sem zavarta meg, hogy teljes alapszervezetek szűntek meg országszerte, és a Jobbik első vonalához tartozó politikusok hagyták ott a ma már egyértelműen a „kisgazdásodás” tüneteit mutató szervezetet. Jakab vezetési stílusáról számtalan nyilatkozatot olvashattunk és hallhattunk az elmúlt években, kezdve onnan, hogy diktátorként irányítja a pártot, egészen odáig, hogy besúgóhálózatot működtet azért, hogy lejárató információkat szerezzen képviselőkről, a kellő időben az érdekeinek megfelelően felhasználva azokat. És hogy mindezt miért? Pénzért és hatalomért, amelyből Jakabnak rövid politikai pályafutása során jutott bőven, hiszen élettársával és kabinet­főnökével, a mamuszos Molnár Enikővel ideig-óráig élet-halál urai lehettek a Jobbikban.

Hiába próbálta erőltetetten építeni Jakab a nép egyszerű gyermeke imázsát, sorra bukott le havi több millió forintos fizetésével, kampányautóival, testőrökkel vagy legutóbb éppen ingatlannal való ügyeskedéssel, amikor is kiderült, hogy manipulál a parlament által neki bérelt lakással.

A sorozatos botrányairól elhíresült Jakab ráadásul soha semmiért nem vállalta a felelősséget. Ékes példája ennek az a nemierőszak-ügy, amely hiába került napvilágra, a szervezet vezetői megpróbáltak úgy tenni, mintha mi sem történt volna, és az esetet nem vizsgálták ki érdemben. Mi több, Jakab Péter hónapokkal később, még a párt elnökválasztási kampányában is ugyanazt a Földi Istvánt támogatta, aki egy disznóvágáson megpróbálta megerőszakolni az akkori alelnök élettársát. Külön felháborító, hogy az ilyen botrányokra korábban nagy érzékenységet mutató baloldali politikusok (nők!) és a sajtó is asszisztált az ügy eltussolásához.

A kínos esetek mellett természetesen nem feledkezhetünk meg az expártelnök múltjáról sem, amely csak Gyurcsány Ferenc kérésére lett elrejtve a szekrényben a csontvázak közé. De ahogyan évekkel ezelőtt Vona Gábornak sem jött be a cukiságkampány, úgy bármennyire szeretné,

Ahogy a Jobbik radikális irányváltása is annyit jelentett a gyakorlatban, hogy megtagadták a jobboldalt, cserben hagyták a nemzeti érzelmű szavazókat, és lepaktáltak legnagyobb ellenfelükkel, mondhatni, ősellenségükkel. Azzal, akivel szemben meghatározták magukat, és akiről néhány éve még azt mondták, soha nem fognának össze vele: a baloldal vezetőjével, Gyurcsány Ferenccel.

A volt miniszterelnök ráadásul jól láthatóan a bolondját járatta Jakab Péterrel, aki az előválasztásnak nevezett ellenzéki osztozkodáson a nehezebben nyerhető egyéni választókerületekben tudott szerezni a jobbikos jelölteknek indulási jogot, amelyek jelentős részét éppen emiatt elbukták. Az ismertebb politikusok nagy része így kiesett a parlamentből, miközben a párt jelentősen megsínylette, hogy – a rossz nyelvek szerint – a Demokratikus Koalíció egyik tagozatává vált. Ahogy annak idején a kommunisták a keretlegényeket, úgy Gyurcsány is jól felfogott érdekből rehabilitálta a bőrkabátos Jakabot. Úgy tűnik, hogy ennyi volt, nincs tovább.

Tizenkét év alatt nem sikerült felismerni, hogy nem lehet csupán a miniszterelnök gyalázására politikát építeni Magyarországon. Ez önmagában, valós alternatíva, vízió nélkül kevés. Pontosan így jár viszont, aki nem hisz semmiben, és aki feladja önazonosságát a rövid távú haszonszerzésért. Hiába, Jakab Péter nem tanult elődje hibájából: Vona Gábor „elvette”, ő eladta a párt lelkét. A bukott pártelnök csakis saját magának köszönheti, hogy ilyen rövid idő alatt mindent elveszített: pozíciót, pénzt, családot, politikai közösséget – már ha lehet közösségnek nevezni azt a társaságot, ahol a vezetők saját bajtársuk élettársára támadnak egy pártrendezvényen.

Jobbikkal vagy Jobbik nélkül, de Jakab a magyar politikában már nem tényező. Ami pedig a jövőt illeti: a párt elnökévé most egy olyan embert választottak, aki nem is olyan rég zsidó származású képviselőtársait nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte, és listát készíttetett volna róluk, frakcióvezetőnek pedig egy olyat, aki miközben orvoshiányról papol, családi vállalkozáson keresztül, vélhetőleg busás jutalékért cserébe közvetített ki magyar orvosokat külföldi munkára. Jakab Péter tehát hiába ment, az elvtelenség maradt. Így nincs más hátra, mint hogy szebb jövőt kívánjunk egy egykor jobb napokat látott formációnak.

A szerző az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója