A bolognai rendszert sokan okolják, mondván, összeegyeztethetetlen a művészeti felsőoktatás szempontrendszerével. Mit gondol erről?
A bolognai rendszer látszólag sok probléma forrása, nem vitás. Sokkal jobban kellene óvni a Liszt Ferenc szellemiségére épülő Zeneakadémia hagyományait, azzal együtt, hogy a nemzetközi tapasztalat megszerzése természetesen sokat segíthet a fiataloknak. A problémát nem annyira a rendszerben látom, mint a tartalomban. Ahogy mondtam, a hasonlóan bolognai rendszerű más európai intézmények tartalmilag más utat járnak, mint a Zeneakadémia, így a rendszerre való hivatkozás csak felületes kifogás, a problémát szuverén módon helyileg is lehet kezelni, ha van rá akarat.
Szakmai beszélgetésekben sokszor előkerül, hogy a Zeneakadémián sem a tanárok, sem a diákok nem veszik elég komolyan a vizsgákat, a számonkérés színvonala messze alatta van az elvárhatónak, a hallgatók 95 százaléka rendre ötöst kap. Mit gondol erről?
Ha ilyen magas százalékban indokolt lenne a jeles, akkor világszerte csak magyar zenészek játszanának a legnevesebb zenekarokban – ez persze nincs így, de például a Bécsi Filharmonikusoknál vagy a Berlini Filharmonikusoknál jó pár kiváló magyar muzsikus játszik. Ami a vizsgáztatást illeti, mint említettem, Kovács Dénes példáját követve mi már évtizedekkel ezelőtt meghonosítottuk azt, hogy az iskola vezetése minden vizsgán részt vesz. Ez azért fontos, hogy alaposan ismerjük az összes tanulónk előmenetelét és a kollégáink munkáját, és hogy megfelelő szakmai súlyt adjunk a számonkérésnek. A diákok ráadásul kifejezetten szeretik ezt, félévente megkapják tőlünk, hogy milyen változást szeretnénk látni-hallani, s ezt számon is kérjük rajtuk. Csak így lehet megőrizni a legmagasabb szakmai színvonalat.
Arról mi a véleménye, hogy sokan hiányolják a külföldi oktatókat a Zeneakadémiáról?
Kimondottan jónak tartanám. 1977-től André Navarra világhírű csellóművésznél tanultam a bécsi zeneakadémián, és voltak más nagy nevek is a vendégtanárok között. Jelenleg egyébként a kiváló Várdai István vezeti a cselló tanszakot. Nagy vonzereje van a neves egyéniségeknek, meghatározó lehet egy-egy hangszeres zenész életében.
Megkérdezett művészek súlyos kritikával illetik a hazai zenekari és kamarazenei képzés színvonalát is, és kifogásolják, hogy ez a terület nincs jelen kellő súllyal a Zeneakadémia oktatási szerkezetében. Egyetért velük?
Teljes mértékben egyetértek. És van még valami: Liszt Ferenc és az őt követő főigazgatók a második világháborúig nagyon értettek a vonós hangszerekhez. A zeneakadémiák és zenekarok megítélése elsősorban a vonós hangszeresek színvonalától függ. A zenekari és a kamarazenei képzés megújítása mellett tehát fontosnak tartanám, hogy a zeneiskolai vonósképzést is rendbe tegyék. Mindez persze összefügg a közoktatási kérdésekkel, továbbá az iskolai zenei neveléssel, amely kérdésekben igen nagy tapasztalatom van.
Összefoglalva, milyen személyre és szemléletre volna ön szerint szükség ahhoz, hogy a Zeneakadémia újra fejlődő pályára álljon?
Nagy hibának tartom, hogy a későbbi rektorok letértek a nagy elődök által kijelölt útról. Egy elkötelezett, nagy teherbírású rektorra lenne szükség, akinek megkérdőjelezhetetlen a zenei teljesítménye, és aki elég elszánt ahhoz, hogy visszahozza az elődök kérlelhetetlen igényességét.