A blues még soha nem hagyott cserben

Ez a történet első hallásra olyan, mint egy igazi, káprázatos és alig hihető hollywoodi mese: az angolul alig tudó magyar fiú belép az ígéret földjére, ahol a kitartásával és a jó emberek jókor jött segítségével megvalósítja önmagát. Az élet ennél persze mindig bonyolultabb, teli folytonos újrakezdéssel és nekirugaszkodással, a sikerhez vezető út pedig – legyen bármilyen közhelyes megállapítás is – csak a legritkább esetben sima és egyenes. A lényeg, hogy az ember kizárólag akkor érhet végül célba, ha soha nem téveszti szem elől, miért is indult el valójában.

„Tizenhat éves koromig én is csak sodródtam, nem nagyon tudtam magammal mit kezdeni. A zene ugyan erőteljesen jelen volt az életemben, de annak még semmi köze nem volt a blueshoz. A testvérem egy rockzenekarban basszusgitározott, az ő próbájukat nézve szerettem meg a dobolást. Így lett a dob az első hangszerem, és az első fellépéseim is dobosként történtek. 1993 környékén aztán meghallottam John Lee Hooker egyik dalát. Eladtam a dobot, vettem egy gitárt. Máig kutatom az okát, mi történt abban a pillanatban. Hooker nem volt különösebben virtuóz gitáros, sem óriási énekes, én egy szót sem tudtam angolul, a mindenen átütő erős személyisége, történetmesélő képessége mégis olyan elementáris erővel hatott rám, hogy egy pillanat alatt megfordult az egész életem.”