Jó ideje különös átalakuláson megy keresztül a nyugati közélet. Ami régen magánügy volt, az mára közüggyé vált, s fordítva, ami korábban közügy volt, az mára a magánügyek közé sorolódott. Korábban a szerelmi élet általában, a szexuális irányultság magánügy volt, ha netán közügy, akkor annak súlyos – társadalmi és erkölcsi kiközösítéssel járó, büntetőjogi – következménye volt. Valamikor a vallás közügy, sőt politikai ügy volt. Ma már magánügynek kell tekinteni a vallásosságot a progresszivista felfogás szerint. Vagyis az lmbtq-követelések közügynek számítanak, vallásosnak lenni magánügy. Bizonyos jövedelemszintig magánügy, hogy ki mennyit keres, azon fölül viszont megindul a közüggyé alakítás médiafolyamata. A gyereknevelés magánügy vagy közügy – az is-is válasz nem válasz? Átvizsgálva az íratlan erkölcsi és az írott közjogot, más hasonló – puhább vagy keményebb – szembeállításokra bukkanhatunk. Hogyan jutottunk idáig?