Magyarország pillanatai drágák – Tellér Gyula emlékére

Drága Gyula bátyám, mesterem és példaképem!

Amikor megismertelek, rendszerváltásra készülődtünk. Alig húsz évvel voltál idősebb nálam, hiszen 1934-ben születtél, de felkészültségedet nem csak én csodáltam. Műfordítóként ismertelek, akit apám úgy jellemzett, hogy ösztönös, európai, mégis hiteles magyar nyelvi beleérzéssel képes átültetni a magyar polgár világába Stéphane Mallarmét vagy Edgar Allan Poe-t. Aztán a Szabad Kezdeményezések Hálózata és a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete megalakulása értelmiségi forgatagában láttalak viszont a Jurta Színházban mint egy születő párt politikusát. Kérdésemre, hogy ötvenes éveid közepén, a világirodalom ismeretében, még hiszel-e egy békésen levezényelhető változásban éppen azokkal, akikkel most a parlamentbe készülsz, azt válaszoltad: „Magyarország pillanatai drágák, bízom bennük.” Az MDF-kormány bukása után aztán elhagytad a parlamentet és a pártot is. Amikor újra láttalak, ismét megkérdeztem: mi lett a bizalommal? Azt válaszoltad: „Akinek célja van, keresi a hozzá vezető utat. Bizalom nélkül nincs család, barát, társadalmi élet és jövő sem. Ez a négy év arra volt jó, hogy belássam, komolyabban kell felmérni egy házat, mielőtt hozzáfogunk az átépítéséhez.” Keveset szóltál, de sokat mondtál. Csendesen vizsgálódtál, hogy megértsd a világunkat, és olyan rendszerváltást kezdhessünk el, amely végleg leszámol a bolsevik ihletésű Magyarországgal, a gazdasági térfoglaláson alapuló, egymással együttműködő, de lényegében szervezetlen érdekkörökkel, az általad megalvadt struktúráknak nevezett hálózatokkal.