Demkó Attila: Európa rosszul teszi, ha csak magára koncentrál!

A szerző az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője

Afrikában vagy Ázsiában járva sokkal kisebbnek tűnnek a mi problémáink északon. Az ukrajnai háború ugyan változtatott ezen, hiszen egy esetleges eszkaláció globális hatású lenne. Mégis,

Kontinensünk rosszul teszi, ha csak magára koncentrál.

Az EU-t tűz határolja keletről, ezt tudjuk, mindennap látjuk a képernyőn. De parázs és tűz van délen is. Szudán polgárháborúja könnyen továbbterjedhet, hiszen Etiópia, Eritrea, Egyiptom és Líbia is érdekelt a konfliktusban. Etiópia és Szudán között a gyarmati idők „ajándékaként” határkonfliktus van, s Eritrea, akárcsak Egyiptom, egyre élesebben szemben áll Etiópiával. A szétesett-szétvert Líbia keleti részét uraló Halifa Haftár tábornok a szudáni lázadók szövetségese. Ha Szudán szétesik, nemcsak újabb menekülthullám destabilizálhatja tovább Egyiptomot, hanem megnyílhat az út az etióp menekültek előtt is.

A végcél pedig előbb vagy utóbb Európa lesz.

Az, amit instabil Délnek nevezhetünk, gyakorlatilag egész Afrikát, a Közel-Keletet és Dél-Ázsia egy jó részét magában foglalja. Leegyszerűsítve a zóna nagyjából Nigériától Pakisztánig tart, hiszen India és a tőle keletre fekvő országok már jóval stabilabbak.

Afrika népességnövekedése évente 2,5 százalék, azaz 32 millió fő, Pakisztáné nem sokkal marad el az 5 millió főtől. Irak, Szíria és Irán együttes népességnövekedése évi 2,5 millió fő. 

A hatalmas térség óriási lakossága egyszerre szembesül problémák egész halmazával. Elsivatagosodáshoz vezet a klímaváltozás, de legalább annyira a túllegeltetés, a vízkészletek túlzott terhelése, a gátépítés.

A legismertebb példa a Nagy Etióp Újjászületés gátja (GERD), amely súlyosan érinti Egyiptomot, s a török gátak az Eufráteszen szintén megdöbbentő hatással vannak Szíriára és Irakra. Az Eufrátesz és a Tigris vízhozama négy évtized alatt 40 százalékkal csökkent – „nincs megoldás”, ahogy a volt iraki miniszter­elnök, Haider al-Abadi mondta. Az ukrajnai orosz agresszió, az ukrán és orosz gabonaexport jelentős csökkenése egy másik csapás. 2022-ben még nem hozott katasztrófát a Dél államaiban, de sok állam megfeszült az import csökkenése és drágulása miatt.

Szudán tragédiáját ugyan alapvetően nem a gazdasági helyzet okozta, a fellángoló erőszakhoz nagyon is köze van a romló életkörülményeknek olyan országokban, mint Tunézia, Burkina Faso, Mozambik, Mali – és még hosszú a sor. Afganisztán a tálib hatalomátvétel után állva maradt, de tántorog, Jemenben és Etiópiában bár lecsendesültek a polgárháborúk, meg nem szűntek.

Kimondhatjuk, hogy 2023-ra ebben a térségben alig maradtak valóban prosperáló, hosszabb távon önmaguk fenntartására képes államok, és azok is általában vagy olajmonarchiák, vagy kis szigetországok, általában nem jelentős lakossággal. A nagy többség bukott, bukdácsoló vagy polgárháborúban égő államokban él.

S ezek az országok sokkal közelebb vannak hozzánk, mint gondoljuk: Budapesttől Damaszkusz 2122 kilométer, Lisszabon 2469; Kartúm 3762 kilométerre van, Tenerife pedig 3700-ra. Pedig Szudán mennyire egzotikusnak hangzik, a Kanári-szigetek meg mennyire közeli – a fejünkben. A mai világban minden mindennel össze van kötve, s

Európának és a világ többi gazdasági centrumának mindent meg kellene tennie, hogy segítsen a régión. De elmerültünk a háborúban Oroszországgal és a konfliktusban Kínával. Bár a Dél problémái a mi problémáink, nem vagyunk képesek foglalkozni velük, és ennek ára van – és még nagyobb ára lehet a jövőben. 

Nyitófotó: Mandiner archív