Farkas Anita interjúja a Mandiner hetilapban.
Egy korszak vége, egy másik kezdete: az I. SopronFest az új Volt Fesztivál?
Ha idén folytatódott volna a Volt – amelyet harminc éve indítottunk el –, akkor biztosan nem vágunk bele egy új fesztiválba Sopronban. Amikor megtudtuk, hogy 2023-ban nem lesz Volt, elsőre az a gondolat merült fel a város vezetőiben, bennünk, a fellépőinkben és egész biztosan a közönségben is, hogy Sopron nem maradhat ünnep nélkül, valamit össze kell hoznunk. A fesztiválozást ugyanis mi ünnepként definiáljuk, nem pusztán koncertek, programok sorozataként. Harminc éve szervezünk fesztiválokat az országban, és mindig mindenhol azt éljük át, hogy pár napra ünneplőbe öltöznek a helyiek, nyitott szívvel várják a turistákat, és mosollyal köszöntik egymást. A SopronFest a szándékunk szerint más lesz, mint a korábbi rendezvényeink. Azt szoktam mondani – közel az ötvenhez –, hogy méretében, tempójában, tartalmában méltó az életkorunkhoz. De kicsit se kell öreges fesztiválra gondolni. Inkább érettebbnek szánom.