Így születik demokrácia Ázsia mélyén: felülről vált rendszert Kazahsztán

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban

Miféle hely lehet az, ahol a kormánypárt veszít a választáson 20 százalékot, és örül neki? Igaz lehet a posztszovjet térség számos autoriter rendszerének évtizedes önlegitimációja, miszerint először a gazdasági rendszerváltásra kell koncentrálni, a politikai reform pedig csak az után jöhet? Miután a térség több országában is próbálkoztak élelmes politikai vezetők az alkotmány kozmetikázásával abból a célból, hogy összehozzanak maguknak még egy-egy ciklust az ország élén, komolyan lehet-e venni egyáltalán a kazah alkotmányos reformot? 

E kérdésekkel érkezett a Mandiner riportere a március 19-ei parlamenti és helyhatósági választásra készülő ország fővárosába, s eleinte kevés esély mutatkozott arra, hogy választ kap rájuk. Az Isztambulból a jéghideg Asztanába tartó repülőn sem az EBESZ-megfigyelőként érkező amerikai haditengerészeti veterán, sem a bécsi EBESZ-nél dolgozó kazah hölgy, Asszel nem volt hajlandó megosztani a véleményét arról, valódinak tartja-e a reformokat.

Földet érve aztán gyorsan világossá vált, hogy nem maradunk válasz nélkül – a kormány ugyanis a választások kapcsán összhaderőnemi információs offenzívát indított, és olyan mértékű transzparen­ciát kínált a 45 országból érkező újságírócsoportnak, amilyenre egyes nyugat-európai demokráciák is elégedetten csettintenének.

Tematikailag korlátlan, többórás megbeszéléseket folytathattunk on the record Kazahsztán külügyminiszter-helyettesével, az ország legfontosabb cége, a KazMunajGaz állami olaj- és gázvállalat elnökével, az államtanácsossal, a stratégiai tervezési és reformügynökség elnökével, a környezetvédelemért és természeti erő­forrásokért felelős miniszterrel, a nemzet­gazdasági miniszter­rel, valamint a központi választási bizottság elnökével is. Mindezekből kiderült:

A posztszovjet térségben számos autoriter államberendezkedés legitimálja magát azzal a gondolattal, hogy az első időkben a feladata a Szovjetunió összeomlása jelentette gazdasági sokk kiheverése, illetve a piacgazdasági átmenet levezénylése – amíg pedig e feladatokkal nem végeznek, demokratikus reformokról beszélni nem érdemes.

és sok utódállamban még mindig nem sikerült végezni a feladattal – ami az előbbi maximát igencsak megkérdőjelezi. Belaruszban és Türkmenisztánban belpolitikailag a fű se nő, Azerbajdzsánban és Tádzsikisztánban stabil az elnöki családok hatalma, Örményország, Grúzia és Kirgizisztán pedig régóta stagnáló, bukdácsoló demokráciák. Kazahsztán és Üzbegisztán esete viszont azt mutatja: lehet, hogy a régi maximában van igazság.

2022 januárjában súlyos, halálos áldozatokat is követelő tüntetés- és lázongáshullám rázta meg Kazahsztánt, melynek kiváltó okai alapvetően gazdaságiak voltak – konkrétan az autógáz árplafonjának eltörlése –, a követelései viszont politikaiak:

A helyzet már csak azért is izgalmas volt, mert akkor már jó két éve nem ő, hanem Kaszim-Zsomart Tokajev vezette elnökként az országot – a tüntetőket azonban az a tény is zavarta, hogy Nazarbajev a biztonsági tanács élén továbbra is rajta tartja a kezét Kazahsztán ütőerén.

Az államfő stratégiai kutatóközpontját vezető Jerkin Tukumov politológus úgy fogalmaz: épp a 2022. januári események döbbentették rá az új elnököt, hogy az ország – amely 2013-ban egyébként megközelítette a vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó magyar bruttó hazai összterméket, igaz, azóta valamelyest leszakadt tőlünk – további gazdasági fejlődéséhez most már végre kell hajtani a politikai reformot. „Megjelent egy nyugatias igény a kazah társadalomban is. Ez most leképeződik ezen a választáson” – vélekedett lapunknak F. Kovács Sándor fideszes képviselő, aki a magyar parlament egyetlen kazahul beszélő tagjaként megfigyelő volt a választáson.

A tavaly januári tragédia politikai rendezésének részeként tehát Tokajev nemcsak hátrébb léptette Nazarbajevet mind hatalmi, mind szimbolikus szempontból, de nekiállt a reformfolyamatnak is, hogy szorosabbra fűzze a viszonyt saját népével. Júniusban alkotmány-népszavazást tartottak, a lakosság 77,18 százaléka erősítette meg a jelentősen átírt alaptörvényt, amely elmozdította a hivatalos megnevezés szerint „szuper­prezidenciális” államberendezkedést a parlamentarizmus felé,

az államfőt így most egy hétéves ciklusra lehet megválasztani az ismétlés lehetősége nélkül.

Az új alkotmány megerősítette a parlamentet az elnökkel szemben, különösen az alsóházát, a Mazsiliszt, melyet a magyar szisztémához hasonlóan idén már vegyes rendszerben választottak meg: a 98 fős alsóházban 69 mandátumot osztottak el listás szavazáson (ennek eredményéről lásd keretes írásunkat). 29 mandátum sorsáról döntöttek az egyéni választókerületek, ebből 23-at a kormánypárt, 6-ot pedig függetlenek nyertek meg. A függetlenek szerepe már csak azért is különleges, mert az egyéni választókerületekben a jelöltek „önjelöléssel” még az új alkotmány által megkönnyített pártregisztrációs szabályokat is meg tudták kerülni, így bizonyos jelöltek indulása elé nem lehetett adminisztratív akadályokat gördíteni.

A kínai és az orosz példából okulva azonban tudható, hogy a legkimódoltabb alkotmányos reform is lehet puszta akrobatika az elnök hatalmának meghosszabbítására. Erlan Karin államtanácsost kérdezve erre az aggályra választ is kaptunk – szerinte a kazah reform valódi, amire az a garancia, hogy nagy és rendszerszintű. Nemcsak az elnökség modernizálódik ugyanis, hanem más intézmények, így a hatalom törvényhozó és bírói ága is;

az alkotmánybírók mandátuma túlnyúlik az államfőén; ráadásul csökken az elnök informális befolyásgyakorlásának lehetősége is, mert hozzátartozói nem viselhetnek sem az államszervezetben, sem állami cégeknél vezető tisztséget. Karin úgy látja, nemcsak kronológiailag, de gondolkodásban is rég maguk mögött hagyták a szovjet időket, és meggyőződésük, hogy „a demokratikus út felel meg polgáraink elvárásainak”.

A polgárok elvárásait mi is kulcskérdésként kezeltük, és minden szóba jöhető alanytól megkérdeztük, vajon mi alapján választanak pártot a politikai választékhoz korábban nem szokott kazah választók. Asztanában és az Akmola régióban, ahol lapunk is felkeresett választóköröket, a szavazók erre a kérdésre kissé bizonytalanul reagáltak: volt, aki párttagsága alapján választott, mások megbízható ismerősüket szerették volna képviselőként látni. Kamran Bokhari amerikai megfigyelő, a New Lines Institute geopolitikai kutatóintézet főigazgatója alapvetően háromfajta választót azonosított: voltak, akiket a megélhetési tárgyú ígéretek mozgattak meg a leginkább (ők lehettek az elnököt támogató koalíció szavazói); voltak, akiknek a politikai döntéshozatalban való részvétel lehetősége volt a hívószó (ezzel a Respublica párt kampányolt); és olyanok is akadtak, akik a politikai reformok és a demokrácia eszméje iránt lelkesedtek (ők vihették be a parlamentbe az egyetlen nyíltan ellenzéki alakulatot, az Össznemzeti Szociáldemokrata Pártot).

F. Kovács Sándor szerint

Az általunk megkérdezett kazah politológusok pedig szakpolitikai választóvonalakat is azonosítottak, amelyekről viták folynak majd az új parlamentben. Alibek Tazsibajev, az Evrazijalik monitoring-elemzőközpont igazgatója úgy látja, a kis- és közép­vállalkozások segítéséről, a számukra megfelelő gazdasági környezet kialakításáról fognak eltérően gondolkodni az új képviselők. Jerkin Tukumov szerint pedig a gazdasági diverzifikáció útjai-­módjai, illetve a külföldi befektetők beengedésének kérdése lesz terítéken.

A gazdaság tekintetében a kormány egyébként nem tétlenkedik: tudja, hogy a Kazahsztánt Közép-­Ázsia messze leggazdagabb országává tevő olaj nem folyik örökké. Aszet Irgalijev, a stratégiai tervezési és reform­ügynökség elnöke úgy látja, hazája a világ öt legnagyobb mezőgazdasági potenciálú országának egyike, így a gazdasági diverzifikáció egyik húzóágazata a mezőgazdaság lesz. Emellett a feldolgozóiparnak is nagy szerepet szánnak, s

azaz a Burabaji nemzeti park hegyes-völgyes, gyönyörű vidékét, és gőzerővel dolgoznak az ország digitális potenciáljának bővítésén is.

Mindenre van terv, „ezek nemcsak fantáziák papíron, hanem alátámasztja őket az állami és privát finanszírozás” – bizonygatja Irgalijev. Alibek Kuantirov nemzetgazdasági miniszter ennél is tovább megy:

Köztük van a KazMunajGaz, az állami áramcég, a KEGOC és az állami légitársaság, az Air Astana is.

Emellett ez évre tervezik az ország befektetővonzó képességének jelentős növelését egy nagy adóreformmal, illetve a „guillotine­módszer” alkalmazásával egyszerűsítik gazdasági szabályzói környezetüket: az egyes minisztériumoknak soronként kell megvédeniük minden egyes szabályukat, és amit nem tudnak megvédeni, azt eltörlik.

Történik mindez abban a gazdasági környezetben, amit az Oroszország elleni szankciós politika hoz Kazahsztánnak. Bár az ország nem csatlakozott a nemzetközi szankciókhoz – és Kuantirov gazdasági miniszter világosan elmondta, hogy nemcsak gazdasági okokból, de azért sem, mert félnek attól, hogy ha részt vennének a korlátozásokban, a területi integritásuk forogna kockán –, mind ő, mind Irgalijev állítják, hogy a szankcióknak jelentős szerepük volt a kazah inflációban. Irgalijev úgy látja, a szankciók volatilitást okoztak számos árupiacon, ársokkot idéztek elő, ezzel rászabadították az országra az inflációt. Kuantirov pedig a szankciók teremtette logisztikai akadályokban, a szállítás megdrágulásában látja a nagymértékű pénzromlás fő okát.

Öröm az ürömben, hogy a durva olaj- és gázár­emelkedés miatt azért a kazah külkereskedelmi mérleg is javulni tudott tavaly, szerény 81 százalékot. A következő években azonban úgy kell majd fenntartaniuk a vámuniójukat, kiemelkedő gazdasági kapcsolataikat Oroszországgal, hogy közben a Nyugat másodlagos szankciókkal a kezében árgus szemmel figyeli, nem segítenek-e északi szomszédjuknak a büntetőintézkedések kijátszásában.

Bár F. Kovács képviselő szerint a kazah rendszer demokratizálódása – benne a mostani szakasz is – organikus fejlődés eredménye,

akkor, amikor az Egyesült Államok meghirdette a demokráciák és diktatúrák összecsapásának korát. Roman Vaszilenko külügyminiszter-helyettes lapunknak azt a meglepőnek ható kijelentést tette, hogy Kazahsztánnak „nincsenek rossz vagy feszült kapcsolatai a világ egyetlen országával sem”. A gazdaságtól a környezetvédelmen és a demokratizáción át a szankciós rendszerrel kapcsolatos kötéltáncig minden területen sikeresen kell egyensúlyozniuk a következő nehéz időkben ahhoz, hogy ez így is maradhasson.

Az Aral-tó megmentése

A jelentős részben olajexportból élő Kazahsztánról az átlagembernek feltehetőleg nem a környezetvédelem jut először az eszébe. Pedig az ország lendületes imázs­váltása közben e területen is minél inkább szeretne erényt és kompetenciát sugározni, Kaszim-Zsomart Tokajev elnöknek 2019-es hatalomra kerülésekor egyik első dolga volt újraéleszteni a környezetvédelmi minisztériumot. E keretbe illeszkedik Zulfija Szulejmenova környezetvédelemért és természeti erőforrásokért felelős miniszter idei kinevezése is. Ő 32 évesen Kazahsztán történetének legfiatalabb minisztere, s tervekkel tele érkezik – például megmentené a három részre szakadt Aral-tó északi részét. Az üzbég oldalon egyre csak szárad a Déli-Aral-tó két egymástól is független medencéje, az Északi-Aral-tóba idén egymilliárd köbméternyi csapadékvizet sikerült bevezetni Kazahsztán célzott tómentő programjában – összehasonlításképpen: tavaly egész évben csak nyolcszázezer köbméter ment bele. Szulejmenova jelezte, hazája számos más környezetvédelmi projektbe is beszállna – például örömmel szállítana ritkaföldfémeket napkollektorokhoz, és ellátná az Európai Uniót a karbonlábnyom nélküli zöldhidrogénnel. E célból a nagy kazah állami gázcég, a KazMunajGaz fejlesztőközpontot is nyitott.

Nyitókép: Shutterstock