Megszületett a terv: így szorítaná sarokba Kínát az Egyesült Államok!

Santo Martin és Halaska Gábor írása a Mandiner hetilapban

Az amerikai sajtót figyelve akár azt is hihetnénk, hogy a nagyhatalmi gazdasági vetélkedés gyorsan háborús konfliktusba torkollik Tajvan kapcsán. Militáns hangvételű cikkekben elemzik a Kínai Népköztársaság esetleges támadásának lehetséges kimenetelét, mintha már arra készítenék fel a közvéleményt, hogy a történések ilyen fordulata már elkerülhetetlen. Pedig a Donald Trump elnöksége idején bevezetett amerikai kereskedelmi korlátozások még csupán a hazai ipar újraélesztésére tett kísérletek voltak. Joe Biden elnökségével viszont már a technológiai előny és a hegemónia megtartásának céljával vezetik be az importkorlátozásokat.

Persze még nem tartunk a végjátéknál, még csak a technológiai dominanciáért folyik a küzdelem, amelynek leglátványosabb eleme a 2022-ben hozott amerikai csiptörvény. Az USA exportkorlátozásokkal és a hazai gyártás támogatásával próbálja megőrizni uralmát a félvezetőiparban. A szakértők azonban halkan figyelmeztetnek, hogy a Kína visszaszorítására szánt terv fordítva is elsülhet, különösen akkor, ha túl agresszíven hajtják végre.

A félvezetők szerepe alapvető a kereskedelemben, a fogyasztói kommunikáció működésében, és az amerikaiak többsége úgy gondolja, a csiptörvénnyel meggátolható Kína további gazdasági erősödése. Az Egyesült Államok az oroszoknál kulcsmomentumnak tekintette a SWIFT fizetési rendszerről való leválasztást, ami végül nem működött.

Kínának rengeteg módja van a megtorlásra. Az USA számos importtermék esetében függ Kínától, elég arra gondolni, hogy gyógyszer­alapanyagainak 80 százaléka, beleértve néhány kész gyógyszert is, az ázsiai országból származik.

Félvezetők: a kínai gazdaság Achilles-sarka

Ha a fenti szétválasztás túl messzire megy, lehúzza az Egyesült Államok gazdaságát is, elűzi a szövetségeseket, gátolja az olyan globális válságok kezelésére irányuló erőfeszítéseket, mint az éghajlat­változás, és növeli egy háború esélyét. A Politico elemzőportál arra figyelmeztetett, hogy „a kínai technológia korlátozásának akkor van értelme, ha megfelel a konkrét fenyegetés mértékének, és általa Amerika időt nyer, hogy megerősítse saját technológiai bázisát. Úgy tűnik azonban, hogy

kevéssé törődve a globális stabilitást, az amerikai gazdaságot és a szövetségeseket fenyegető kockázatokkal”.

A Biden-kormány által be­vezetett technológiai korlátozásokat az amerikai tisztviselők azzal magyarázzák, hogy a fejlett processzorok segíthetik Pekinget a nukleáris robbanásnak és a rakéták aerodinamikájának a modellezésében. De ezek a katonai alkalmazások a nagy teljesítményű félvezetők felhasználásának csak töredékét teszik ki. A felhasználás túlnyomó többsége békés célú: üzleti folyamatok automatizálása, e-kereskedelem, kiberbiztonság, betegségek diagnosztizálása és még sok más, ami segíthet Amerikának és a világ többi részének is.

A félvezetőket nevezhetjük a kínai gazdaság Achilles-sarkának. Peking évente több mint 300 milliárd dollárnyi külföldi előállítású félvezetőt vásárol, többet költ rá, mint kőolajra. A kínaiak kénytelenek az elektronikai cikkek gyártásához szükséges mikrocsipek 85 százalékát importálni. Washingtonnak ez látszólag ideális terep ahhoz, hogy megfossza vetélytársát az amerikai innovációtól. A fejlett mikrocsipek és félvezetőgyártó eszközök Kínába irányuló exportjának korlátozása azonban rontja az ágazat kulcsszereplőinek profitját, és még inkább a k+f-kiadásait. Nem csoda, hiszen a forgalmuk 20-25 százalékáról kell lemondaniuk. A kevesebb bevétel pedig a tengerentúlon is lassíthatja a kutatást és vele a fejlődést.

A csiptörvény több mint 280 milliárd dollárt irányoz elő az innováció és a tudományos munka előmozdítására, amiből 52 milliárd dollár kiemelten támogatja a csipgyártás versenyképességét. A támogatás indokolt: 1990-ben amerikai vállalatok gyártották a félvezetők 37 százalékát, 2020-ra ez a részarány 12 százalékra zsugorodott, bár az ellátási lánc összes magasabb szintű fázisát az amerikaiak ellenőrzik. A támogatási intenzitás nagyságának érzékeltetésére érdemes megemlíteni, hogy 2022-ben a tajvani TSMC vállalat 40 milliárd dollárt meghaladó tőkebefektetést jelentett be, a koreai Samsung pedig a következő öt évben 355 milliárd dollár értékű beruházást tervez.

Vita a szenátusban

Egy évvel az oroszországi szankciók bevezetése után az amerikai szenátus azt vizsgálja, hogy hasonló lépésekre sor kerülhet-e Kínával szemben is. A kérdés jogos, hiszen Kína gazdasága tízszer, bankszektora harmincszor nagyobb, mint Oroszországé. A világ legnagyobb iparcikkexportőre számos kritikus fontosságú ellátási láncban domináns pozíciót foglal el: a napelemében, a villanyjármű-akkumulátoréban, a szerszámgépekében, az 5G technológiáéban. Sőt, Kína az Övezet és út kezdeményezés 2013-as elindítása óta jókora puha hatalmat és ezzel együtt járó különleges képességet is felhalmozott. Egyebek mellett a feltörekvő piaci országok legnagyobb hitelezője, kétszer annyi pénzt helyezett ki, mint az összes nyugati kormány együttvéve, és sokkal többet, mint a Világbank. Az effajta puha hatalom egyesíti a diplomáciai kapcsolatokat, a finanszírozást, és ami talán még fontosabb, látványosan szorosra fűzi a kulturális és kereskedelmi kapcsolatokat.

Meg is állapították, hogy Kína szélesebb körű és elkötelezettebb szerepvállalása a nemzetközi gazdaságban azt vetíti előre, hogy a fejlődő világ nagy része kemény választ adhat az USA Kínával szembeni esetleges szankcióira. Elég tapasztalatot ad, hogy az oroszok elleni intézkedések milyen zavarokat okoztak az ellátási láncokban, főleg Európában. Elég csak az energiaárakat, az acélipart és a vegyipart említeni. És mindez az erőfeszítés természetesen nem győzte meg Vlagyimir Putyin orosz elnököt, nem kényszerítette térdre Moszkvát, Kína viszont most jelentős árengedményeket tud elérni az orosz áruk beszerzésénél. Pekingnek ráadásul vannak barátai a világpolitikában, talán többen is, mint Washingtonnak. Egy felmérés szerint a világ lakosságának mintegy 70 százalékát adó országok csoportja kedvezően ítéli meg Oroszországot és Kínát. Mi több, Kínát a világ, főleg friss békeajánlata után, béketeremtőnek tartja, a Nyugatot pedig inkább háborús uszítónak.

A tétlenség költsége

Kijózanító képet ad az Ausztrál Stratégiai Politikai Intézet (ASPI) új tanulmánya, amelyben megkísérlik meghatározni, hogy negyvennégy kritikus technológia területén mely országok, egyetemek és vállalkozások vezetik a tudományos és kutatási innovációt. 2,2 millió releváns publikációt, a területek összes publikációjának 10 százalékát megvizsgálva adatokat gyűjtöttek a kutatók országok közötti mozgására, és felmérték az agyelszívás mértékét minden technológiai területen. Ismeretes, hogy Kína több téren előrébb jár, mint a közvélemény gondolná, de az eredmény megdöbbentő: a negyvennégy vizsgált technológia közül harminchétben vezető szerepet tölt be, és több esetben ötször annyi nagy hatású kutatást folytat, mint legközelebbi versenytársa. Az USA csak hét technológiában vezet.

Az Egyesült Államoknak továbbra is erőssége a fejlett félvezető eszközök tervezése és fejlesztése, valamint a nagy teljesítményű számítástechnika és a fejlett integrált áramkörök tervezése és gyártása. Élen jár a kvantum-­számítástechnika és a vakcinák kulcsfontosságú területein is. Technológiánként az Egyesült Királyság és India 29-29 területen szerepel az első öt országban, Dél-Korea és Német­ország 20-20, Ausztrália 9, Olaszország 7, Irán 6, Japán és Kanada 4-4 területen. Oroszország, Szingapúr, Szaúd-­Arábia, Franciaország, Malajzia és Hollandia 1-2 technológia esetében szerepel az első ötösben.

Az ausztrál kutatás kiemelt figyelmet szentelt az emberi tényezőnek is. Vizsgálta, hogy a kutatók hol kezdték szakmai útjukat, hol kapták meg a jelenlegi eredményeikhez szükséges képzést, és hova jutottak, a képző országok mennyire voltak képesek megtartani és egyes országok mennyire tudták átcsábítani őket. Megállapították, hogy Kína a demokratikus országokból is vonzza a tehetségeket. A nagy hatású szerzők 21,6 százaléka az Ausztrália, Kanada, Új-Zéland, Egyesült Királyság és USA alkotta Öt Szem hírszerzési szövetség valamely országában végezte posztgraduális képzését, nagy valószínűséggel kínaiak, akik hazavitték a szaktudásukat.

Fontos kérdés, hogy a kutatásban szerzett szaktudás megmutatkozik-e a gyártásban is. Persze itt Kínának számos területen gondja akad, ám például a hiperszonikus sugárhajtóművek gyártásában vagy a fejlett robotikában, úgy tűnik, nagyot lépett előre.

Az ausztrál kutatók úgy vélik, ezeknek az eredményeknek ébresztő erővel kellene hatniuk a demokratikus országokra. „A felzárkózás költségei így is jelentősek lesznek, de a tétlenség költségei még sokkal nagyobbak lennének” – állapítják meg.

Csapások Tajvan körül

Bár a média csak most kezdi emlegetni a Tajvan ügyében fenyegető háborút, az amerikai hadsereg figyelme – a felkelések ellen vívott évtizedek után – már 2018-ban Kínára és Orosz­országra terelődött. Persze sok a kérdés, egy amerikai–kínai háborúban is új módszereket használnának, és azokat is elő kellene állítani, amelyek a sikerhez vezetnének.

Kutatók hadi eseményeket szimuláltak, és megdöbbentek, hogy egy modellezett tajvani konfliktus során Kína jól felszerelt rakétaereje záporként zúdulhat a Dél-kínai-tenger környékén az Egyesült Államok által használt bázisokra és kikötőkre. Pár nap alatt súlyos veszteséget okozhatnak az amerikai repülőknek, szárazföldi technikáknak és természetesen az élőerőnek is. Azon is megdöbbentek, hogy Kína hadereje milyen gyorsan fejlődött.

Annak ellenére, hogy az USA éves védelmi költségvetése több mint 800 milliárd dollárra nőtt, a hadsereg felkészülését késleltették az iraki és afganisztáni háborúk, a költségvetési viták, a pekingi fenyegetés eltérő megítélése és természetesen a bő egy éve dúló ukrajnai háború.

A vállalati konszolidáció az amerikai védelmi iparban kevesebb fegyvergyártó vállalatot hagyott a Pentagonnak. A hajógyárak nehezen tudják legyártani a tengeralattjárókat, amelyeket bevethetnének a megerősödött kínai flotta ellen. A háborús szimulációk alapján az amerikai félnek egy héten belül elfogynának a hajók elleni nagy hatótávolságú cirkálórakétái. Továbbá nehezen megy az emberi erő toborzása is: az amerikaiakat elriasztották a hosszú iraki és afganisztáni konfliktusok, ami miatt az önkéntes erők jelentős létszámhiányban szenvednek. Pedig cél, hogy több katonát telepítsenek Kína közelségébe.

Növekvő feszültség

Az amerikai hadsereg részben a légi fölénynek, a kevésbé jól felszerelt ellenségnek köszönhette közel­-keleti és afganisztáni sikereit. A Kínával kialakuló háborús helyzet egészen más lenne. Az Egyesült Államok megtámadott ázsiai támaszpontjait hosszú és sebezhető utánpótlási útvonalakon kellene támogatni. És

Természetesen a kínaiaknak is megvannak a maguk akadályai egy nagyszabású kétéltű támadás végrehajtása előtt, de ezzel tisztában is voltak. Növelték a katonai költségvetésüket, a Dél-kínai-tengeren mesterséges szigeteket építettek, és katonai létesítményekkel erősítették meg őket, hogy ellenőrizni tudják a stratégiai vízi útvonalat, amelyen évente több billió dollárnyi áru folyik át. A jobb kiképzés modernebb haderőt hozott létre az egykor vidéki újoncok had­seregének nevezett szervezetből. A Pentagon közölte, hogy Kína kiberbiztonsági veszélyt jelent az infrastruktúrára és ellenfelei műholdjaira is. A CIA szerint Hszi Csin-ping elnök 2027-re tűzte ki a határidőt arra, hogy a kínai hadsereg készen álljon a tajvani invázió végrehajtására.

Közben az amerikai védelmi minisztérium éves kutatási és fejlesztési költségvetését 140 milliárd dollárra emelték, ami minden idők legnagyobb összege. Sok élvonalbeli fegyverrendszer, amelyről a Pentagon úgy véli, hogy az ő javára billenti majd a küzdelmet, csak a 2030-as években készül el, ami növeli annak a kockázatát, hogy Kína korábban indítsa el az invázióját.

Az amerikai fősodratú média sugalmazása alapján azt gondolhatnánk, hogy az USA nincs abban az állapotban, hogy katonai konfliktust vállaljon. A második világháború példájából azonban megtanulhattuk, hogy egy háború kirobbanásához nem árt egy Pearl Harborhoz hasonló casus belli, amely a fenyegetettség érzését kelti a polgárokban, és összerántja a társadalmat. A feszültség tehát növekszik – talán nem magától –, és felsejlik egy atomhatalmak közötti végzetes háború rémképe. Nem látni, miként lehetne ezt elkerülni, talán egy világméretű pénzügyi összeomlás segíthetne – de ez már egy másik történet.

Nyitókép: Joe Biden amerikai elnök a csiptörvény aláírása előtt 2022 augusztusában
Fotó: AFP/Mandel Ngan