Gózon Ákos írása a Mandiner hetilapban
Lehet-e előre jelezni a közelgő földrengést? S ha igen, akkor felismerhetők-e a szeizmikus változások jelei annyival a rengés előtt, hogy a lakosság nagy számban érdemben tudjon rájuk reagálni, meg lehessen tenni a szükséges személyes vagy közösségi, polgári védelmi lépéseket?
Ha nagyon röviden kellene e kérdésekre – tudományos megalapozottsággal – válaszolni, akkor az a lehangoló nem lenne.
Sajnos a földrengés még a 21. század technológiai vívmányai ellenére is sokkal gyorsabb jelenség annál, hogy az első egyértelmű jelek észlelése után legyen elegendő idő nagyszámú lakosság biztonságba helyezésére. De e rövid válasz természetesen nem jelenti azt, hogy a földtudomány és a katasztrófavédelmi szakemberek ne keresnék közösen a megoldást e sokszor tragédiába torkolló természeti jelenség felismerésére.
Ehhez elsősorban a földrengések természetrajzát kell a lehető legpontosabban körülírni.
A földrengés-előrejelzés legérzékenyebb pontja az időtényező. Egy hurrikánriasztás a vihar lakott területre érkezése előtt egy-másfél nappal kiadható, egy szökőárról is jó néhány órával azelőtt hírt kaphatnak az emberek, hogy elérné az adott partvidéket, a földmozgásoknál viszont nagyságrenddel kisebb ez az idő: legfeljebb egy-másfél perc, de előfordulhat, hogy csupán néhány másodperc a különbség az első műszeres jelzések és a földfelszínt megrázó hullámok érezhető hatása között.
E rövid riasztási időnek a földrengések természete az oka – ismertette Kiszelly Márta szeizmológus az Élet és Tudományban megjelent cikkében. A földrengés fészkéből először a gyorsabb, P jelű elsődleges hullámok érkeznek a szeizmológiai megfigyelőállomásokra. A károk döntő részét a lassabban terjedő, S-sel jelölt másodlagos, illetve a földfelszíni hullámok okozzák. A P hullámok dupla sebességgel terjednek, mint a másik kettő, ezért egy hatékony riasztáshoz ezek észlelése és az információ lakossághoz juttatása a legfontosabb. Egy 7,5-es erősségű, tehát kifejezetten pusztító erejű földrengésnél
a mai technológiai feltételekkel nagyjából 12 másodperc áll a szakemberek rendelkezésére, hogy értesítéseket küldjenek ki
a hamarosan és hirtelen lecsapó veszedelemről.
Ráadásul lényeges a helyszín pontos körülhatárolása is: egy ilyen nagyságrendű földmozgás esetében az epicentrumtól körülbelül 100 kilométeres sugarú körben tartózkodók vannak kitéve a legnagyobb veszélynek. S éppen e körön belül a legnehezebb reagálni, ezért ezt a közvetlen körzetet vak zónának is szokták nevezni.