Földrengést jósolni – hol tart most a tudomány?

Gózon Ákos írása a Mandiner hetilapban

Lehet-e előre jelezni a közelgő földrengést? S ha igen, akkor felismerhetők-e a szeizmikus változások jelei annyival a rengés előtt, hogy a lakosság nagy számban érdemben tudjon rájuk reagálni, meg lehessen tenni a szükséges személyes vagy közösségi, polgári védelmi lépéseket?

Ha nagyon röviden kellene e kérdésekre – tudományos megalapozottsággal – válaszolni, akkor az a lehangoló nem lenne.

Sajnos a földrengés még a 21. század technológiai vívmányai ellenére is sokkal gyorsabb jelenség annál, hogy az első egyértelmű jelek észlelése után legyen elegendő idő nagyszámú lakosság biztonságba helyezésére. De e rövid válasz természetesen nem jelenti azt, hogy a földtudomány és a katasztrófavédelmi szakemberek ne keresnék közösen a megoldást e sokszor tragédiába torkolló természeti jelenség felismerésére.

A földrengés-előrejelzés legérzékenyebb pontja az idő­tényező. Egy hurrikánriasztás a vihar lakott területre érkezése előtt egy-másfél nappal kiadható, egy szökőárról is jó néhány órával azelőtt hírt kaphatnak az emberek, hogy elérné az adott partvidéket, a földmozgásoknál viszont nagyságrenddel kisebb ez az idő: legfeljebb egy-másfél perc, de előfordulhat, hogy csupán néhány másodperc a különbség az első műszeres jelzések és a földfelszínt megrázó hullámok érezhető hatása között.

E rövid riasztási időnek a földrengések természete az oka – ismertette Kiszelly Márta szeizmológus az Élet és Tudományban megjelent cikkében. A földrengés fészkéből először a gyorsabb, P jelű elsődleges hullámok érkeznek a szeizmológiai megfigyelőállomásokra. A károk döntő részét a lassabban terjedő, S-sel jelölt másodlagos, illetve a föld­felszíni hullámok okozzák. A P hullámok dupla sebességgel terjednek, mint a másik kettő, ezért egy hatékony riasztáshoz ezek észlelése és az információ lakossághoz juttatása a legfontosabb. Egy 7,5-es erősségű, tehát kifejezetten pusztító erejű földrengésnél

a hamarosan és hirtelen lecsapó veszedelemről.

Ráadásul lényeges a helyszín pontos körülhatárolása is: egy ilyen nagyságrendű földmozgás esetében az epicentrumtól körülbelül 100 kilométeres sugarú körben tartózkodók vannak kitéve a legnagyobb veszélynek. S éppen e körön belül a legnehezebb reagálni, ezért ezt a közvetlen körzetet vak zónának is szokták nevezni.

Ilyen rövid időintervallumokban a hagyományos riasztási módok – hangosbeszélőn vagy rádiós és televíziós felhívások révén – bár fontosak, s főként az idősek esetében kétségkívül informatívak, önmagukban aligha hatékonyak. Japánban ezért már másfél évtizede működik egy mobilkommunikációs rendszer, amely ezer mérőállomás adatai alapján küld közvetlenül a mobiltelefonokra értesítést a várható földrengésről és a legegyszerűbb védekezési módokról (gyorsan kijutni az épületekből vagy legalább viszonylag biztonságos helyet keresni, erősen kapaszkodni stb.). Nemcsak a lakosságot értesítik, hanem a legfontosabb intézményeket is egy várhatóan jelentős földrengés híréről. A korszerű épületekben a liftek maguktól a földszintre viszik a bent tartózkodókat, s automatikusan kinyitják ajtajukat, felkínálva a menekülés útját. A jelzések nyomán leállítják a vonatszerelvényeket, a kórházakban lehetővé teszik a műtétek esetleges megszakítását, a vegyi üzemekben életbe léptetik a szükséges óvintézkedéseket.

A már megindult földrengéshullámokra adott gyors válasz, a riasztórendszerek tökéletesítése mellett természetesen

Egy évtizednél is hosszabb ideje elemzik már a radon hirtelen megnövekedő koncentrációja és a közelgő földrengések közötti lehetséges összefüggéseket: több nemzetközi kutatócsoport is vizsgálja, hogy a földrengések alkalmával a talajban és a földfelszíni vizekben, illetve a talaj fölött mérhető radonkoncentráció emelkedése hasznosítható-e a földmozgások megjóslásakor. Ígéretes kísérletek zajlanak már arra, hogy a legveszélyeztetettebb területeken radondetektorokból olyan hálózatot hozzanak létre, amely segíthet a riasztási idő megnövelésében.

Egy másik népszerű elméleti vizsgálati irány annak a feltételezésnek az igazolása, hogy az állatok jóval előbb megérzik a közelgő földrengés fenyegetését, mint ahogy az ember alkotta műszerek kimutathatnák.

egy két évvel ezelőtt Olaszországban végzett kísérlet már szolgált – ha nem is egyértelmű bizonyítékkal, de legalább – adatokkal arról, hogy bizonyos háziállatok szokatlan viselkedést mutattak földrengés előtt. Szarvasmarhákat, juhokat és kutyákat láttak el jeladókkal, hogy megfigyeljék a viselkedésükben beálló változásokat, s arra a megállapításra jutottak, hogy az adott időszak alatt a közelben mért nyolc kisebb földmozgás közül hét esetében e négylábúak a földrengések előtt már legalább három­negyed órával szokatlan, ideges viselkedést mutattak. Hogy e megfigyelés mennyire általánosítható, azt csak sok további vizsgálattal lehet majd megmondani.

Nyitókép: Házak földrengés után 2008-ban Kína Szecsuan tartományában
Forrás: Shutterstock