A béke nem oroszpárti dolog

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapból

Fontos hét volt február utolsó előtti hete: beszélt mindhárom vezető, akinek a szava magyar szemszögből számít az egy éve dúló háború ügyében.

Évet értékelt Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki katonai agressziójával kirobbantotta a háborút. Sérelmekről beszélt, és egy erős Oroszországról, amely megnyeri majd a konfliktust. Szövetsége­seit lelkesítette Varsóban Joe Biden amerikai elnök, aki Ukrajna életének-­halálának ura. Putyinról beszélt, és egy erős Nyugatról, amely megnyereti majd Ukrajnával a háborút. És évet értékelt Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki hazánkat a háborús vizeken kormányozza. Ő a NATO-tagság értelméről, megnyerhetetlen hadviselésről és békéről beszélt.

Nem váltogatott a hadiszerencse mentén – hangosan kérte a tűzszünetet, amikor az oroszok nyomultak előre gőzhengerként, és akkor is, amikor az ukránok szabadítottak fel nagyvárosokat. Mégis azt mondják róla, a tűzszünettel Oroszország érdekét képviseli – hiszen ez esélyt adna a háborús agresszornak rendezni sorait, erőt gyűjteni, felkészülni, aztán támadni ismét. Egyáltalán: de facto határként fagyasztaná be a frontvonalat, jutalmazná az agresszort Ukrajna földjével.

A tűzszünet oroszpártinak bélyegzése, ez a szemenszedett hazugság mételyezi Magyarország külkapcsolatait, mióta csak tart a háború.

És bár a magyar kormány – helyesen – nem képzeli magát búgó passzátszélnek, s ebből adódóan nem diktál a hadviselő feleknek béke­feltételeket, talán ideje volna mégis arról beszélni, milyen rendezés jöhet a tűzszünet után. Mert halkan jegyzem meg: nem csak olyan, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics mindent visz, amin épp gyalogjai ülnek.

Elsőrenden következhet például a tűzszünet után népszavazás. Nem olyan, mint a 2014-es krími színielőadás, amelyben az oroszok udvariasan megkérték az őshonos krími tatárokat: ugyan szíveskedjenek már otthon maradni. Hanem rendes, valódi: ENSZ-felügyelettel, az ukrán és az orosz fél által közösen összeállított választói névsorral,

És ha a Krím vagy Luhanszk népe azt mondja, nyolc év próbaidő után is akarja az orosz hatalmat, az ugyanúgy legitim dolog, mint ha Herszoné és Donecké közli Vlagyimir Vlagyimiroviccsal, hogy szíveskedjék édesanyja keservét felszabadítani.

A hatalom a népé, minden más zsarnokság – ezt mi magyarként határon innen és túl talán mindenki másnál jobban értjük.

De következhet olyan rendezés is, melyben Moszkva választhat: NATO-tag Ukrajnát akar, vagy kivonul mindazon területekről, ahol a nép nem látja szívesen. Ha a nácitlanítás, a népirtás meg a biolaborok szemenszedett hazugságok is, Ukrajna NATO-tagsága orosz részről valóban jeges rémületet okoz.

Már nem az a kérdés, milyen garanciákat kér Oroszország Ukrajna semlegességére. Már legitim kérdés az is, milyen orosz engedményekért cserébe hajlandó a NATO-kompatibilisre felfegyverzett Ukrajna és a mögötte álló Nyugat egy háborúban már nem álló ország beléptetésétől eltekinteni.

Ha Oroszországot általa már „megnépszavaztatott” területekről demokratikus úton kinépszavazzák, vagy ha Oroszország az ukrán NATO-tagság rémét elhessegetendő, nagy területekről kivonulásra kényszerül, az minden, csak nem orosz győzelem. Márpedig ez is következhet egy tűzszünet után.

Moszkva nem duzzad az erőtől. Nem igaz, hogy egy tűzszünet után ne kellene még a jelenlegi katonai helyzetéhez képest is súlyos lemondásokat tennie. A tűzszünet nem csak Putyin kedvenc békéjéhez nyitja meg az utat. A békéről, tűzszünetről szóló beszéd nem oroszbarát csasztuska – hanem a szó legtisztább értelmében ukránbarát javaslat. Ideje hát visszaadni a becsületét. 

Nyitókép: MTI